MSZP: bérharc nélkül nő a szegénység

Budapest, 2015. augusztus 21., péntek (MTI) – Az MSZP szerint a kormány nem a dolgozó emberek érdekét szolgálja, ezért „jó értelemben vett bérharc” nélkül tovább nő a szegénység Magyarországon.

Gúr Nándor, a szocialista párt országgyűlési lépviselője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a dolgozói szegénység növekedését a többi közt azzal példázta: a kormány 2010 óta a közfoglalkoztatotti bér vásárlóerejét harmadával csökkentette, a minimálbérét pedig ötezer forinttal, így annak értéke egyre távolodik a létminimumtól.

Hatodik éve nem emelkedik a köztisztviselői illetményalap – folytatta -, eközben 10 százalékkal nőtt azok száma, akik éves szinten többet keresnek 6 millió forintnál.

„A haveroknak mindent, közbeszerzést, adókedvezményeket, a dolgozóknak meg kiszolgáltatottságot” – összegezte, bírálva, hogy a főügyész felesége egy nap alatt többet keres a Magyar Nemzeti Bankban, mint az átlagember egy hónap alatt, de azt is, hogy a szerinte látványosan gyarapodó Mészáros és Mészáros Kft. tulajdonosai osztalékként lényegesen több pénzt vettek ki, mint amennyit a dolgozóknak fizetett a cég munkabérként.

– MTI –








hirdetés