MSZP: Aláírásgyűjtés Miskolcon

Miskolc – A Családbarát Miskolcért program támogatása mellett az Új Magyar Köztársaság népszavazási kezdeményezéseiről szóló aláírásgyűjtő íveket is aláírhatják a miskolciak az MSZP városi és megyei irodáján, illetve a párt által szervezett aláírásgyűjtő akciókon – jelentette be dr. Varga László, Miskolc országgyűlési képviselője és dr. Simon Gábor önkormányzati frakcióvezető.

Dr. Simon Gábor elmondta: bár az elmúlt öt évben a Fidesz mindent megtett annak érdekében, hogy a rendszerváltás legnagyobb vívmányát, a népszavazás intézményét ellehetetlenítse, felszámolni nem tudta azt. Szerencsére nem minden esetben tudják szabotálni, hogy egy témában megkezdődhessen az aláírásgyűjtés a népszavazás kiírására. Ezek olyan ügyek, amelyek kapcsán az elmúlt években az MSZP is többször követelte a jogszabályok megváltoztatását – jelezte dr. Varga László.

ÉM