MSZP: A népmesék napján "mesél" a Fidesz

“Mesének” nevezte a kormány több intézkedését is az MSZP kampányfőnöke csütörtökön, ami egyébként a helyi önkormányzatok napja mellett a magyar népmesék napja is.

Szanyi Tibor itt említette a bankadót, amely szerinte az emberek “lehúzása”, a 16 százalékos <br />szja-kulcsot, azt az ígéretet, hogy rend lesz Magyarországon, illetve a munkahelyteremtésről szóló kormányzati vállalásokat.

A bankadóval kapcsolatban – amelynek első részletét csütörtök éjfélig kell befizetni a pénzintézeteknek – át van verve a közvélemény – mondta budapesti sajtótájékoztatóján az MSZP kampányfőnöke. Szanyi Tibor szerint ugyanis a Fidesz 100 milliárd forintot “húz le” a bankokon keresztül az emberektől. Nem a nyereséget adómentes sávotugyanis, hanem a bankok forgalmát, amit az intézetek át tudnak hárítani az ügyfelekre. Ráadásul a szocialisták szerint a bankadóért cserébe a Fidesz lehetővé teszi, hogy a pénzintézetek “meglehetősen kemény módon bánjanak” az emberekkel.

A szocialista politikus ugyancsak mesének nevezte a 16 százalékos személyi jövedelemadóról szóló elképzeléseket. Mint mondta, most 17 százalékos adókulccsal adózik az emberek döntő többsége, az adómentes sávot is beleszámítva pedig 16 százalék alatti az átlag adókulcs. Ehhez képest jövőre – amikor már csak egy, 16 százalékos adókulcs lesz – még egy kicsit többet is fizetnek majd az emberek.

Az MSZP kampányfőnöke szintén mesének nevezte azokat a korábbi híreket, amelyek arról szóltak, hogy rend lesz Magyarországon, illetve amelyek a munkahelyteremtést ígértek. A szocialisták szerint ugyanis az önkormányzati szférában is tizedelés, “mészárlás” várható hamarosan, beleértve pedagógusokat vagy épp hivatalnokokat.

Szanyi Tibor ismertette a zuglói választási bizottság határozatát is, amely megállapította, hogy a kerületben fideszes aktivisták megpróbálták félrevezetni a szocialista szavazókat: olyan levelet vittek nekik, amelyben hamis cím szerepel, ahol október 3-án szavazniuk kell. A politikus szerint máshonnan is kaptak hasonló jelzéseket, bár bizonyítékuk még nincs.

– Független Hírügynökség –

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s