MSZP: A kormányprogram nagyrafújt luftballon

A Fidesz kormányprogramja nagyra fújt luftballon, sok benne a jelszó, kevés a tartalom, konkrétum pedig szinte semmi – ez a véleménye Lendvai Ildikónak, az MSZP elnökének.

Szombati közleményében az ellenzéki politikus ezután feltesz egy sor kérdést, amire választ vár, az adócsökkentéstől a családi pótlék reálértékének megtartásán át a cigánysággal kapcsolatos konkrét tervekig.

Lendvai Ildikó szerint a kormányprogramból sem derül ki, mire készül a Fidesz. A dokumentum nagyra fújt luftballon, kívül színes, belül üres. Sok a jelszó, kevés a tartalom, több a kérdés, mint a válasz, konrétum pedig szinte semmi – fogalmaz az MSZP elnöke.

Lendvai Ildikó kérdéseket tesz fel, amelyekre a közlemény szerint régóta szeretnének választ kapni. Például mi lesz az ígért adócsökkentéssel, miből lesz egymillió új munkahely, megőrzik-e a családi pótlék reálértékét, milyen konkrét terveik vannak a nyugdíjrendszerrel, mitől lesz két hét múlva közbiztonság. Választ vár a szocialista politikus arra, van-e egyetlen konkrét javaslata a Fidesznek a cigányság sorsával kapcsolatban. Miből akarnak több pénzt adni a sportnak, az egyházaknak és korábbi ígéreteik szerint szinte mindenkinek? – áll Lendvai Ildikó közleményében.

A szocialista politikus kifogásolja, hogy a munkavállalókkal nem kötött megállapodást Orbán Viktor, csak a munkaadói szervezetekkel. E program szerint a kormány csak magával akar együttműködni, csak a hatalom megszerzésére szerződött – olvasható a szocialista pártelnök közleményében.

– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s