Erről Simon Gábor önkormányzati és országgyűlési képviselő beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy a napokban derült ki: a Miskolci Egyetem jogász és közgazdasági képzésére egyetlen állami ösztöndíjas hallgatót sem vehetnek föl szeptembertől, de más szakoknál is drasztikus csökkentés tapasztalható. A frakcióvezető úgy fogalmazott: ezzel a tehetséges, de szerény körülmények között élő diákokat arra kényszerítik, hogy a fővárosba menjenek tanulni. Épp ezért a szocialista frakció levelet írt Kriza Ákos polgármesternek, melyben a képviselők azt javasolják, hogy ha január 31-ére a színházigazgató-választás miatt úgyis rendkívüli közgyűlést hív össze, akkor a közgyűlés éljen az önkormányzati törvényben biztosított felterjesztési jogával. Kezdeményezze a kormányzatnál a keretszámokkal kapcsolatos döntés megváltoztatását.
ÉM