MSZP: A Fidesz kormányzása alatt alacsonyabb volt az életszínvonal

A gazdasági világválság hatására az elmúlt 2 évben ugyan csökkent az életszínvonal Magyarországon, ám az még így is magasabb, mint a Fidesz kormányzás alatt volt – mondta keddi sajtótájékoztatóján az MSZP Gyõr-Moson-Sopron megyei elnöke. Molnár Csaba hozzátette: a GDP még az infláció figyelembevételével is 16 százalékkal magasabb, mint 2001-ben volt. Az infláció a felére csökkent, míg a nyugdíjak vásárlóértéke csaknem harmadával nõtt az elmúlt 8 évben.

Az MSZP a helyi és megyei szervezeteknek készített füzete az elmúlt 8 év kormányzati eredményeit sorolja, amelyet kedden mutatott be a sajtónak Molnár Csaba. A kancelláriaminiszter hangsúlyozta, hogy az adatokat nem a KSH, hanem az Eurostat, vagyis az Európai Statisztikai Hivatal adta közre.

A gazdaság teljesítménye 2008-ra 25 százalékkal haladta meg a Fidesz utolsó teljes kormányzati évének (2001) teljesítményét. A gazdasági világválság hatására ugyan csökkent a GDP, ám az még így is 16 százalékkal haladja meg a 9 évvel ezelõtti szintet – hangsúlyozta a politikus. Az MSZP által vezetett kormány százszor annyi – összesen 700 kilométernyi – autópályát építtetett, mint a Fidesz kormányzat. Háromszor annyi pénz jutott az agrárium támogatására, harmadával magasabb lett a munkabér reálértéke, kétszer annyit fordítottak családtámogatásra, megduplázták az egészségügyre szánt kiadásokat és a gyógyszertámogatások összegét. A politikus hozzátette: az objektív felelõsségvállalás bevezetése óta évente 400-zal kevesebben halnak meg az utakon, mint korábban.

Molnár Csaba egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Fidesz mindig jó volt abban, hogy közvélemény-kutatásokat nyerjen, ám a választók még 1998-ban is – amikor a Fidesz alakíthatott koalíciós kormányt – többen szavaztak az MSZP-re.








hirdet�s