MSZP: a Fidesz itthon is tehet a gondok enyhítéséért

Végre a Fidesz is csatlakozni látszik a közös nemzeti törekvésekhez – ezt írja vasárnapi közleményében a Magyar Szocialista Párt (MSZP) szóvivője. Nyakó István szerint eljött az ideje, hogy az ellenzéki párt a parlamentben is együttműködő legyen. Ezért a szocialisták azt várják, hogy a Fidesz megszavazza a közpénzügyi törvény önkormányzatokra vonatkozó passzusait.

Az MSZP szóvivője úgy véli: a legnagyobb ellenzéki párt belátta, hogy a jelenlegi helyzetben a pártérdekeknél fontosabb az ország érdeke. Ennek egyik jele, hogy Orbán Viktor csatlakozott Gyurcsány Ferenc javaslataihoz – a miniszterelnök után ő is kérte a német kancellár és a francia elnök támogatását, hogy az Európai Központi Bank valamennyi uniós tagállamra kiterjessze a pénzügyi biztonságot szolgáló intézkedéseit.

A szocialisták most azt várják, hogy a Fidesz a parlamentben is együttműködjön, és megszavazza a közpénzügyi törvény önkormányzatokra vonatkozó tételeit. Ha takarékosabb államról és közhivatalokról beszélnek, akkor ezek közé kell sorolni az önkormányzatokat is, amelyek nagyrészt fideszes irányítás alatt állnak, ezért közvetlen felelősségük van abban, hogy egy-egy település vagy megye miként gazdálkodik a közpénzekkel. Az MSZP ezért bízik abban, hogy a Fidesz támogatja a kormánypárt javaslatait, és megszavazza az önkormányzatok takarékosabb, átláthatóbb, hatékonyabb működését szolgáló szabályokat – írta Nyakó István.

Az MSZP szóvivője a közlemény végén megerősítette, hogy pártja “továbbra is tartja magát az egyoldalú tűzszünethez, és csak olyan témában tart sajtótájékoztatót, amely az ország javát és a nemzeti összefogás erősítését szolgálja.”