MSZC: a tizenkét szakképző intézmény együtt jóval erősebb

A tavalyi Szakma Sztár versenyen sok tehetséges szakközépiskolás mérte össze tudását
A tavalyi Szakma Sztár versenyen sok tehetséges szakközépiskolás mérte össze tudását
Miskolc – Komoly társadalmi, gazdasági szerepe lesz a Miskolci Szakképzési Centrumnak.

Hivatalosan egy jó hónapja – Kovács János főigazgatásával – már megalakult a megyeszékhely 12 szakközépiskoláját, szakképző intézményét tömörítő Miskolci Szakképzési Centrum (MSZC), ám a közvélemény számára igazán majd a tanév őszi beindulásával válnak világossá a változások. Gőzerővel folyik az új szervezet felépítése. A legfontosabb tudnivalókról – a tagintézmény-vezetőkké avanzsált tizenkét iskolaigazgató jelenlétében – pénteken tájékoztatta a sajtót az MSZC első embere.

Összeállt a stáb

Megtudtuk, hogy a főigazgatóság az Andrássy Gyula Szakközépiskola épületében működik majd. A főigazgató mellett egy gazdasági és egy szakmai helyettes lesz, az irányító stáb mintegy 20 fős. A szakképzési centrumok megalakulásáról a kormány döntött, országos szinten az egyik legnagyobb a miskolci. Mintegy 8 ezer tanuló és 2 ezer dolgozó tartozik az égisze alá. A megyében egyénként még két szakképzési centrum alakult, Ózdon, illetve Szerencsen.

Kovács János hangsúlyozta, hogy a szakképzési centrumok szakmai és gazdálkodási önállóságot, a szervezeti egységként működő iskolái pedig részleges gazdálkodási önállóságot kaptak ebben az új felállásban. „Mindez nagyobb felelősséget jelent valamennyi vezető számára, ugyanakkor motivációs lehetőséget is ad a szakmai feladatok minél eredményesebb megvalósításához és a folyamatos napi működéshez” – tette hozzá. Mint megtudtuk, a főigazgatói kinevezés egy évre szól, csakúgy, mint a tag­intézmények vezetőié. Azt követően pályázatok útján öt évre keresnek embereket a pozíciókra.

Kontaktus a gazdasággal

A külvilág számára lényeges változások, hogy nagyobb hangsúlyt tudnak helyezni a felnőttoktatásra mind esti, mind levelező tagozatos keretekben. A kormány ingyenessé tette a második szakma megszerzését is, ami nagy távlatokat nyit mind a tanulni vágyók, mind az iskolák esetében. Ráadásul 25 éves korig minden második szakmáját tanuló fiatalt megilletik a tanulói jogok és juttatások, mint például a diákigazolvány és a családi pótlék. Nagyon nagy hangsúlyt kíván helyezni az MSZC arra, hogy soros kapcsolatban legyen a térség gazdasági szereplőivel, hiszen rendkívül fontos, hogy piacképes szakmával rendelkező fiatalokat juttassanak a munkaerőpiacra.

Kovács János elmondta, a közelmúltban találkozott a Miskolcon működő nagyvállalatok vezetőivel, hogy a jövőben is szoros kontaktusuk legyen; mindig ismerjék egymás igényeit, lehetőségeit. A szakképzési centrum vállal majd a vállalatok igényeihez igazodó rövidebb idejű szakképzéseket, továbbképzéseket is. Kovács János hangsúlyozta továbbá, hogy mindezek révén nagyon komoly társadalomalakító szerepe is lehet a jövőben a Miskolci Szakképzési Centrumnak.

– Szaniszló Bálint – 

Az MSZC tagintézményei

  • Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakiskola
  • Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola
  • Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola
  • Kandó Kálmán Szakközépiskola
  • Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola
  • Andrássy Gyula Szakközépiskola
  • Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola
  • Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola
  • Martin János Szakiskola
  • Fazola Henrik Szakképző Iskola
  • Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola
  • Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Lesz meglepetés: már nem úgy hívják az iskolákat, mint eddig

Borsod-Abaúj-Zemplén – Nyáron 21 megyénkbeli szakközép- és szakiskola a Klik fenntartásából a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz került. tovább »