MÁRCIUS 15. – Csurka: Még nem jött el a forradalom ideje

Forradalmat csak a nép részvételével lehet csinálni, de még nem jött el az ideje – mondta Csurka István a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) Hősök téri rendezvényén, csütörtök délután. A MIÉP elnöke kérte pártja szimpatizánsait, hogy járják körbe az országot, világosítsák fel az embereket és csak ezután lépjenek. A pártelnök beszédében megvédte David Irving történészt és az árpádsávos zászlót is.

Soha ennyi hazugság és megfélemlítés nem volt még március 15-e előtt mint most, mondta Csurka István utalva ezzel az elmúlt hetek eseményeire. Szerinte ennek a rendszernek pusztulnia kell. A MIÉP elnöke megvédte David Irving történészt is, aki szerinte csak az igazságot írja le a “hazug” rendszerekről. Az Unió pedig “palástolja és megvédi a hazug magyar kormányt, attól, hogy ne menjünk neki puszta kézzel” – mondta Csurka István.

Csurka István szerint a hatalomnak az egyik legfontosabb eszköze sötétségben tartani az embereket és félrevezetni őket. A kormány célja pedig, hogy kiirtson minden magyar öntudatot. Ha a nép fél és csak az anyagiak motiválják, akkor mindent meg lehet csinálni az országgal – mondta a MIÉP elnöke. Hozzátette: tudatos népirtás folyik ma Magyarországon.

Megvédte az árpád sávos zászlót is a MIÉP elnöke és egyúttal felszólította a híveit: bátran hordják magukkal, mivel az az ezeréves magyar múltat szimbolizálja.

A tüntetők és a párt vezetősége arról is döntött a téren, hogy nem vesznek részt a párt égisze alatt a Fidesz rendezvényén. A rendőrség nagyerőkkel biztosította a rendezvényt: a Hősök tér melletti Jégpályánál három autóbuszon várakoztak az egyenruhások.








hirdet�s