MÁRCIUS 15. – Az UDK koszorúzni akart a Kossuth téren

A Kossuth-szobornál akart koszorút elhelyezni az új jobboldali párt, az Új Demokratikus Koalíció (UDK) két vezetője. Nem engedték őket a kordonon belülre, így attól néhány méterre, a 2-es villamos síneire tették a koszorút, majd negyed órára letérdeltek.

Molnár Tamás és Bégány Attila, az UDK két vezetője magánemberként akarta megkoszorúzni a Kossuth-szobrot. A helyszínen elmondták: példátlannak tartják, hogy nem engedik őket megemlékezni, pedig eddig minden évben megkoszorúzták a Kossuth téri emlékműveket.

Miután nem engedték be őket a kordonon belülre, a 2-es villamos pályájára tették le a piros-fehér-zöld koszorújukat. Negyed órára letérdeltek a koszorú mellé, majd ennek leteltével a koszorút a kordonra akasztották és távoztak – számolt be a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A Kossuth téren jelenleg valamivel több mint száz ember demonstrál. Néhányan árpádsávos és nemzeti zászlókat tartanak.








hirdet�s