2012.02.9 18:11; Frissítve: 2012.02.9 18:11


Mozgalmat indítanak a kisgazdák, hogy “a magyar föld magyar kézben maradjon”

Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Mozgalmat hirdetnek a kisgazdák a magyar föld védelméért – közölte Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület – Kisgazda Polgári Szövetségpárt országos elnöke csütörtökön az MTI-vel.

A fideszes országgyűlési képviselő elmondta, mozgalmukat március 10-én Budapesten akarják elindítani.

Szerveződésük célja annak elérése, hogy minél előbb szülessenek meg azok a földvédelmi törvények, amelyek a külföldiek földvásárlási moratóriumának lejárta – vagyis 2013 májusa – után is garantálják, hogy a magyar föld magyar kézben maradjon – ismertette Turi-Kovács Béla.

Célkitűzésük továbbá az – folyatta -, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amelyek hosszabb távon is biztosítják a kis- és középbirtokok megmaradását.

Emellett megoldást kell találni a vidéki, illetve az elszegényedett családok gyermekei továbbtanulásának segítésére is – tette hozzá a politikus.

Márciusi budapesti gyűlésüket – mint mondta – felhívásnak szánják, arra kérve mindenkit: saját környezetében is igyekezzen a lehető legtöbbet megtenni a magyar föld védelméért.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 21. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Időjárás-jelentés
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Helyreigazítás
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Tájékoztatjuk a kedves olvasókat, hogy a www.mti.hu oldalon 2012. [...] tovább »
Elveszettnek hitt és előkerült képek a Belvedere aukcióján
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Számos izgalmas tételt tartalmaz a Belvedere Galéria június 2-iki [...] tovább »
A Brent olajár csökkent, a forint gyengül a dollárhoz képest
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A nyersolaj ára csökkent, a forint gyengült a dollárhoz képest az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés