Mozgalmas hétvége Borsodban: ballagás, rally, bicikli

Miskolc – Szombaton folytatódnak a ballagási ünnepségek, nehéz lesz közlekedni.

Több középiskolában már tegnap elbúcsúztak a végzős diákok, de sok intézményben szombaton rendezik a ballagási ünnepséget. Miskolcon ilyenkor nehéz közlekedni és parkolni, de a helyzetet az is nehezíti, hogy szombaton van az „I Bike Miskolc kerékpáros felvonulás” és a Hell 22. Miskolc Rally, tehát időszakos útlezárásokra is számítani kell.

A rendőrök tudnak mindhárom rendezvényről, mondta lapunknak Dobi Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A Miskolci Rendőrkapitányság és a megyei főkapitányság rendőrei is ott lesznek az utakon, hogy segítsék a biztonságos közlekedést, munkájukat a készenléti rend­őrség is erősíti.

A parkolás a szokásos rend szerint történik, a szabadtéri parkolók szombaton 8–13 óráig fizetősek.

– ÉM-HE –








hirdetés