Mourinho már kinevezése előtt igazolna

Jose Mourinho
Jose Mourinho
Az Internazionale vezetői hétfőn nevezik ki a csapat új vezetőedzőjét, Jose Mourinhót, aki már azon töri a fejét, hogyan csábítsa a gárdához a Chelsea középpályását, Michael Essient.

A helyi orgánumok úgy tudják, hogy az Inter elnöke, Massimo Moratti 100 millió eurót bocsát a portugál szakember rendelkezésére, hogy új játékosokat igazoljon. A pletykák szerint Mourinho előző csapatából, a Chelsea-ből Essien mellett Didier Drogbát és Frank Lampardot is kiszemelte.

A The Sun című brit bulvárlap szerint Mourinho elsőszámú célpontja Essien, akiért akár 24 millió fontot is kész kifizetni. A 25 éves klasszis napjaink egyik legjobb játékosa, hihetetlenül technikás és emellett rendkívül szívós is.

Ha Essien valóban a San Siróba költözik, akkor remek párost alkothat az argentin Esteban Cambiassóval. A ghánai középpályás érkezése ugyanakkor kétségessé teheti Patrick Vieira és Olivier Dacourt jövőjét a kék-feketéknél. A Chelsea vezetői minden valószínűség szerint nem engedik majd el könnyen Essient, aki az idei szezonban a londoni kékek egyik meghatározó játékosa volt.

Az azonban a középpályás távozása mellett szól, hogy ő is azon focisták táborába tartozott, akik ragaszkodtak Mourinhóhoz, még azután is, hogy durván összeveszett a klub tulajdonosával, Roman Abramoviccsal. Ezért sokan úgy vélik, hogy többen követni fogják a portugál szakembert az Interhez.

“Mindenki tudja, hogy Mourinho az Interhez érkezik, nekem is külön szóltak róla az illetékesek” – mondta az Internazionale portugál klasszisa, Luis Figo.



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdet�s