Motorosok ütköztek a kunmadarasi reptéren – a vétkes sofőr is meghalt

Hétfő estére a kórházban meghalt a délelőtti, kunmadarasi motorbaleset okozója, egy 20 éves budapesti férfi is. Kunmadarason hétfőn gyorsulási verseny volt, de a baleset nem a pályán, hanem egy szervízúton történt. A fiatal férfi egykerekezett a bekötőúton, amikor véletlenül áttért a szemközti sávba és frontálisan összeütközött egy másik motorossal – mondta a Független Hírügynökségnek Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A vétlen, 29 éves sárosdi férfi azonnal meghalt, a hibázó sofőrt mentőhelikopterrel szállították a debreceni kórházba, ahol hétfő estére belehalt a sérüléseibe. A vétlen sofőr mögött ült 28 éves felesége is, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Nagy Sándor, a karcagi kórház főorvosa a Független Hírügynökségnek elmondta: a fiatal nőt kedd délelőtt megműtik, majd a kórház égési osztályára szállítják. A motorok ugyanis az ütközés után kigyulladtak, a nő ekkor sérült meg.