Motorosok százai az úton

Motorosok százai az úton
Gyászoló családtagok, hozzátartozók várták azt a becslés alapján 150 motorost, akik a szeptember 28-án tragikus balesetben meghalt társukra akartak emlékezni.

 A debreceni Szentháromság patika elé érkező kétkerekű gépjárművek az Egyetem térről indultak, majd az Egyetem sugárút, Füredi út, Nyugati út, Petőfi tér, szent Anna utca felé tettek kerülőt, hogy a Homokkerti felüljárón átkelve érkezzenek a Szabó Kálmán utcai halálos baleset helyszínéhez.

A motorosok és a hozzátartozók több ezer szál gyertyát, mécsest gyújtottak a 23 évesen elhunyt egyetemista, Engi Zsolt emlékére. Felvonulásukkal kiszolgáltatottságukra is fel szándékozták hívni a figyelmet.








hirdet�s