Motoros találkozó a vétlen áldozatokra emlékére

Április 14 -én szombaton közös megemlékezésre várják a motorosokat délután két órától Alsóörsre, a Sportcsarnok mögötti parkolóba. A találkozó szervezői a közlekedési balesetek vétlen motoros halálos áldozataira akarnak emlékezni a hétvégén, illetve az autósok figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy egy kis figyelemmel ők is tehetnek valamit a motorosok biztonságáért.

A találkozó szomorú aktualitását az adja, hogy csak március 31-én öt motoros halt meg az utakon, közülük hárman ugyanabban a balesetben a Veszprém megyei Alsóörs és Káptalanfüred között. Ott egy egyszerre négy autót előző személygépkocsi nem tudott időben visszatérni a saját sávjába, és ez okozta a három motoros halálát. A szombati találkozó résztvevői – a tervek szerint – rendőri felvezetéssel motoroznak el a baleset helyszínére, ahol rövid megemlékezést tartanak.

A szervezők minden motorost várnak a szombati találkozóra, de nyomatékosan kérik, hogy ne hozzanak magukkal se zászlókat, se transzparenseket, ez ugyanis nem politikai megmozdulás lesz.

A balesetek száma az elmúlt években folyamatosan növekedett. 2005-ben 900 baleset történt és 64 motoros halt meg. Tavaly 875 balesetben összesen 89-en vesztették életüket.








hirdet�s