Moszkvában ért a csúcsra – Interjú Csathó Tamással, az MVSC egykori olimpikon kerékpárosával
Moszkvában ért a csúcsra - Interjú Csathó Tamással, az MVSC egykori olimpikon kerékpárosával
Hajdan a műfaj egyik legkiválóbb művelőjeként tartották számon. A most ötvenöt éves kerékpáros különleges tulajdonságokkal rendelkezett, tehetséges, szorgalmas és kitartó volt, sokra is vitte.
Ezekben a napokban bizonyára sokszor eszébe jutnak a régi szép idők…
Csathó Tamás: Igen, így van. A fiatalságomat töltöttem a klubnál, ahol igyekeztem mindig a maximumot nyújtani. Azt csináltam, amihez értettem, amit szerettem, nem is tudom, hogy mi lett volna belőlem a kerékpár nélkül. Száz esztendős az MVSC, amelynek színeiben tizennyolc évet húztam le. Magyar bajnoki címet szereztem az ifik, a juniorok és a felnőttek között egyaránt, továbbá számos díj- és kupaversenyen után állhattam a dobogó tetejére. Szerepeltem olimpián, jártam az 1980-as, moszkvai játékokon, s ezt tartom pályafutásom abszolút csúcsának. Szívesen bringáztam, nagyon kedveltem a mesteremet, Kovács Károlyt, vagy ahogyan becézték, Mackó bácsit.
Sikerek ide, diadalok oda, akkoriban sokszor elmondta, hogy anyagilag nem valami nagy bolt kerékpározni… Nem volt pénze?
Csathó Tamás: Az egyesület már abban az időben is szegénynek számított. Nekem az volt a szerencsém, hogy a testvérem, Péter hajózott, a tengereken teljesített szolgálatot, így viszonylag tehetősnek számított. Nos, ő segített nekem, vett kerékpárt, ellátott alkatrészekkel és sokszor fedezte az utazásaimat. Vagyis, nevezzük így, a magánerő is kellett ahhoz, hogy engem jegyezzenek ebben a csodálatosan szép sportágban.
Az MVSC napjainkban már ott tart, hogy vészjelzéseket ad le… Erről vannak információi?
Csathó Tamás: Persze, mindent tudok! Olykor beszélek a régi társaimmal, aztán bizonyos hírek is eljutnak hozzám. Tisztában vagyok vele, hogy a sporttelep fenntartásához szinte semmit nem ad a MÁV, rogyadozik a Kubik, s ez nagyon szomorú. Nem tudom hová vezet ez az út, de az biztos, hogy a zöld-fehérek zsákutcába hajtottak.
Néha felül még a „drótszamárra”?
Csathó Tamás: Néha? Egész évben hajtok, ez szerelem soha nem múlik el. Kerékpárral járok dolgozni, aztán futok, rajthoz álltam a bécsi maratonin is. Sőt úszok, sífutok és örömmel jelentem, hogy egykori önmagamhoz képest nem sokat változtam. Mindössze 73 kilót nyomok, a kondícióm remek, szóval jól érzem magam a bőrömben.
Ausztriában mivel foglalkozik?
Csathó Tamás: Huszonnégy éve élek a szomszédos országban. A sport-kereskedelemben helyezkedtem el, annak idején egy vállalkozó karolt fel. Az otthon is ismert Intersport-lánc egyik üzletében dolgozom, először eladó, majd csoportvezető voltam, most pedig már részlegvezetőként ügyködöm. Ezerötszáz négyzetméteren áruljuk a jobbnál jobb felszereléseket, sportszereket, gépeket, eszközöket, többet között kerékpárt is forgalmazunk. A munka számomra igazán testhez álló, élvezem, a számításomat is megtaláltam.
Családja van?
Csathó Tamás: Kétszer nősültem, gyerekem azonban nincs, így nagy valószínűséggel nem lesz egy újabb Csathó a kerékpáros palettán.
Karácsonyra hazalátogat?
Csathó Tamás: Őszintén bevallom, hogy nem szaladgálok hetente Magyarországra, már szinte minden a sógorokhoz köt, de magától értetődően figyelemmel kísérem az otthoni eseményeket. Érdeklődöm a sport és a politika iránt is! Tervem szerint húsvétkor leszek ismét Miskolcon.
