Mostantól Ózdnak is van attrakciója

Akt.:
Az átadóünnepségen sok volt az érdeklődő. Háttérben a 80 méteres Green Box felület
Az átadóünnepségen sok volt az érdeklődő. Háttérben a 80 méteres Green Box felület - © Fotó: Marosréti Ervin
Ózd – A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) Ózdon megvalósult beruházásától a turizmus fellendülését várják.

Néhány évvel ezelőtt még kevesen hittek abban, hogy Ózdon a kohászat megmaradt lepusztult, romos épületeit meg lehet menteni. Az optimisták közé tartozott Riz Gábor országgyűlési képviselő, aki első körben egy skanzen létrehozásában gondolkodott, de a tervek és a lehetőségek folyamatosan gyarapodtak. Az elmúlt négy-öt év munkájának köszönhetően a gyár területén összesen négymilliárd forintos fejlesztés valósult meg. A régi, jellegzetes elemek megtartásával egy teljesen új, modern attrakció fogadja a jövőben a látogatókat.

A magyar filmtörténet elevenedik meg az egykori fúvógépház épületében, ahol az ország és Közép-Európa leghosszabb – nyolcvan méter – Green Box felülete található. Gyakorlatilag bármilyen háttér mögé vetíthető, szemléltetésképp volt aki lecsúszott a felület előtt található kötélpályán, és néhány másodperc múlva már egy akciófilmben láthatta viszont magát.

MaNDA_Ozd_Filmtorteneti_Emlekpark46

A technika varázsa

Az Ózdra ellátogatók a technika segítségével könnyen válhatnak a régi magyar filmek aktív részesévé. Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár élt is a lehetőséggel: a Hyppolit a lakáj című klasszikus egy jelentébe csöppent bele.

– A magyar kreativitást dicséri ez a mostani ünnepnap, hiszen egy rozsdásodó, elhagyott korábbi nehézipari terület egy kulturális innovációs központtá alakult át – tette hozzá dr. Hoppál Péter. – Egy jó időben és jó irányba pozícionált fejlesztésről beszélünk, amely a kormány segítségével és uniós pályázatok révén valósulhatott meg. Az itt megtalálható kulturális attrakciókat a turizmus irányába tereli a MaNDA, mert az ózdiakkal közösen az a célunk, hogy minél többen ellátogassanak ebbe a gyönyörű létesítménybe. A jövőben az iskolás osztályok számára olyan egyedülálló élményt és ismeretet tud nyújtani ez a hely, ami miatt mindenképpen érdemes lesz felkeresni a filmtörténeti élményparkot.

A megnyitó alkalmával dr. Hoppál Péter bejelentette: az intézmény jövőbeni működtetése biztosított, hiszen a kormány a költségvetésben éves szinten 250 millió forintot különített el erre a célra. Fontos cél, hogy az ózdi intézmény segítségével a fiatalabb korosztály is megismerje a magyar film történetét, a régi és az újabb alkotásokat, és valamilyen szinten a kulisszák mögé is betekinthessen az érdeklődő.

MaNDA_Ozd_Filmtorteneti_Emlekpark30

Elégtétel és büszkeség

– Egy kicsi elégtételt és egy kicsi büszkeséget érzek – mondta kissé meghatottan Riz Gábor, Ózd országgyűlési képviselője. – Bíztunk benne, hogy a nehéz történelmi múlt ellenére ez a város is van olyan, mint akármelyik korábbi nehézipari fellegvár. Nekünk is vannak jó, megvalósítható ötleteink, amelyre sokan kíváncsiak lesznek. Nagy munkával, öt év alatt elkészült, most pedig az a feladatunk, hogy minél több embert ide hívjunk, és megmutassuk nekik. Ezzel ugyanis Ózd valóban felkerülhet a környék turisztikai térképére.

Erre egyébként már különféle törekvések is irányulnak, az észak-borsodi település a Bükki Nemzeti Park, Aggtelek, Miskolc valamint a Szilvásvárad – Eger turisztikai tengelyre szeretne rákapcsolódni.

– Elkészült a marketing stratégiánk, hiszen nagyon fontos, hogy sokak által látogatott legyen a Filmtörténeti Emlékpart és az Erőmű épülete is – tette hozzá Lovas Lajos, MaNDA igazgatója. – Közép Európa egyik legsajátosabb és legszebb kiállítását valósítottuk meg, amely a Digitális Kárpát-medence elnevezést kapta. Az intézményünk négy nyelvű, a magyar,az angol és a német mellett gondoltunk a lengyel turistákra is, hiszen Észak-Magyarország kedvelt célállomásuknak számít. Hosszú és nehéz munkát zártunk sikerrel, most pedig hosszú és ugyancsak nehéz időszak következik, hogy a kellő célját elérje az Ózdon megvalósult beruházás.

– Marosréti Ervin –








hirdetés