„Most szültem, jöjjenek!”

Egy kamuriasztás akár egy éles helyzethez való odaérést is kockázatossá tehet
Egy kamuriasztás akár egy éles helyzethez való odaérést is kockázatossá tehet - © Fotó: ÉM
Borsod-Abaúj-Zemplén – A nő a mentőket hívta, azt mondta, hogy 12 éves és most szült…

A közelmúltban történt: egy ijedt nő kérte telefonon a miskolci mentők segítségét. Azt mondta, hogy megindult nála a szülés, és ezekben a percekben adott életet gyermekének egy közterületi mosdóban. A mentésirányító a legmagasabb prioritásba sorolta a segélykérést…

Azonnal levegőbe emelkedett a mentőhelikopter, de két másik egységet is indítottak az újszülött és az édesanya ellátására. Szinte le sem tették a telefont, amikor a helyszínen landoló helikopter visszajelzett, hogy nem várja őket senki, és a járókelők sem tudnak semmiről. A mentésirányító megpróbálta elérni a bejelentőt. Végül sikerült vele beszélni, de akkor már úgy tett, mintha nem is tudna a segélykérésről.

Kiderült, a felnőtt nő, aki egyébként 12 éves roma lánynak adta ki magát, „szórakozásnak” szánta a bejelentést, ami miatt a mentők komoly erőket mozgósítottak. Az irányításon dolgozók és a helyszínre riasztott mentők megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy egy ízetlen tréfa miatt feleslegesen érkeztek.

Gyakori a vaklárma

„Méltatlan és vérlázító, hogy felnőtt emberek ezzel szórakozzanak. Minden kérdésemre adekvát választ adott, fel sem merült bennem, hogy ilyesmit hazudik valaki” – mondta a mentésirányító, aki közel 40 év szolgálat alatt még nem találkozott ilyen esettel.

Az eset kapcsán kérdeztük az Országos Mentőszolgálatot, gyakran fordul elő, hogy valaki kamuból hívja a mentőket. Kérdésünkre Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője válaszolt, aki bár megyei adatokkal nem tudott szolgálni, de jelezte: gyakori, hogy a kivonuló mentők nem találnak beteget a helyszínen. Ennek legtöbbször az az oka, hogy a bejelentő nem várja meg a mentőket a „beteg” mellett, akiről kiderül, hogy például csak túl sokat ivott vagy pár percre lepihent, majd jobban lett és hazament. „Ezt nem szankcionáljuk, hiszen a bejelentő jó szándékkal telefonált – mondta. – Évente azonban több száz olyan eset fordul elő, amikor a hívó kifejezetten rossz szándékúan telefonál, például azért hívja ki ok nélkül a mentőket, mert gyönyörködni akar a kék lámpás autókban.”

A mentőszolgálat havonta átlagosan 20-30 ilyen „vaklárma” esetében kezdeményez rendőrségi eljárást, amelyek egy része büntetéssel végződik. A rosszindulatú riasztások mintegy 30-50 ezer forintos fölösleges költséget okoznak kivonulásonként, de egyes esetekben (például légi mentés esetén) a költségek több százezer forintra is rúghatnak. Azonban akár emberéletek is veszélybe kerülhetnek a rosszindulatú bejelentések miatt, ugyanis a szirénázva közlekedés nem veszélytelen, és amíg a kocsi az indokolatlan riasztás miatt foglalt, máshol valóban szükség lehet rá – jelezte a szóvivő.

A beteghez ki kell menni

Kíváncsiak voltunk, a háziorvosoknak is tartaniuk kell-e a „kamuriasztásoktól”. Dr. Bazsó György nyugdíjasként lát el két körzetet Abaújban. Mint mondja, azokban a körzetekben, ahol állandó orvos van, a betegek „nem merik” ezt megtenni. Ő 2-3 naponként kap olyan telefont, hogy menjen ki valamelyik betegéhez, de ők olyanok, akik mozgásképtelenek, vagy valamilyen oknál fogva nem tudnak bemenni a rendelésre. „Az orvosnak minden esetben ki kell mennie, hiszen messziről nem tudja megállapítani, hogy a betegnek valóban szüksége van-e segítségére. Az azonban jellemző, hogy az emberek elvárják, hogy napi 24 órában rendelkezésükre álljon az egészségügyi szolgáltatás, és sokszor náthával is a körzeti ügyelethez fordulnak” – sorolta tapasztalatait a háziorvos.

– Hegyi Erika –


Vérlázító hazugság miatt riasztottak több mentőegységet Miskolcon - illusztráció
Miskolc - Ijedt nő kérte a miskolci mentők segítségét kedd reggel. A telefonáló elmondta, hogy hirtelen megindult nála a szülés és ezekben a percekben adott életet gyermekének egy közterületi mosdóban. A mentésirányító a legmagasabb prioritásba sorolta a segélykérést. Azonnal levegőbe emelkedett ...

Rolandot 800 ezer forintra büntette meg a bíróság a valótlan bejelentés miatt - illusztráció
Domaháza - Emlékeznek arra a domaházi fiatalemberre, aki néhány hónapja mentőhelikoptert kért a barátnőjének, mert a lány azelőtt még sose látott ilyet? Rolandot 800 ezer forintra büntette meg a bíróság a valótlan bejelentés miatt. Szégyenében a fiú az eset után rögtön elhagyta barátnőjét, aki egyéb...

A valótlan bejelentés miatt a mentőhelikopter is megjelent - illusztráció
Domaháza, Ózd - Rendőrök, mentőhelikopter, szlovák rendőrök, polgárőrök kerestek egy gombászni indult, majd rosszul lett férfit a domaházai erdőségben. Mindhiába, a bejelentés valótlan volt. Mint kiderült a bejelentő barátnője még nem látott helikoptert. Valótlan bejelentés szabálysértésének el...









hirdetés










hirdet�s