Most ritkítsuk, márciusban metsszük!

Akt.:
Mogyoróbokor
Mogyoróbokor - © Fotó: ÉM
Borsod-Abaúj-Zemplén – A mogyoróbokrot kordában kell tartani – legyen laza, szellős –, hogy jó termésünk legyen.

A mogyoróbokornál távolítsuk el a talajból feltörő fölösleges tősarjak egy részét, mert így nagyobb termést kapunk. Mivel egy év alatt a mogyoróbokor sok tősarjat nevel – ha ezeket mind meghagynánk, a bokor annyira besűrűsödne, hogy a szélső ágak hoznának csak termést –, el kell távolítanunk ezeket néhány kivételével. Tehát, csak ott hagyjunk meg tősarjat, ahol az elöregedett hajtást kivágjuk! Ez egy folyamatos ifjításnak felel meg. A tősarjak teljes eltávolításával azonban várjunk a virágzás végéig, hogy a beporzás megtörténhessen. A ritkítást szükség szerint 2–3 évente el kell végezni.

Az elvénült bokor az ifjítás után erőteljes sarjakat hoz, melyekből kiválogatjuk a legszebb, legerősebb hajtásokat. Hagyjunk csak meg 6–10 darabot, a gyenge, silány vesszőket pedig tőből vágjuk ki!

Egyéves vesszők

A metszés ideje elvirágzás után, márciusban, áprilisban van, azért, hogy a beporzás megtörténhessen. A virágok rendszerint az előző évi hajtásokon, vagyis az egyéves vesszőkön találhatóak. A vesszők metszésével tehát az a cél, hogy minél több egyéves vesszőt neveljen. A visszametszés több hajtást eredményez, és több vesszőn több termés lesz.

Ügyelni kell arra, hogy a bokor túl sűrűre ne fejlődjön. Fontos, hogy a bokor belül is elég világos legyen, oda is behatolhasson a napfény. Idősebb korukra a bokrok elsűrűsödnek, ilyenkor feltétlen szükséges az ifjításuk. Törekedjünk a laza, szellős koronára.

gazigazito.hu