Hét közben Magyar Kupa kötelezettségnek tettek eleget az észak-borsodiak, akik 3:0-val intézték el a Dágot a nyolcaddöntő első felvonásán. Az összecsapáson – többek szerint – „a meccs embere” titulust a hazaiak centere, Juhász Péter érdemelte ki, aki mindig akkor szerzett pontot magabiztosan, amikor arra a legnagyobb szükség volt.
– A szezon elején még nem jöttek össze a dolgok, de úgy érzem, most már kezd összeállni a játékom, kezd kijönni a jobb teljesítmény – válaszolta erre a VRCK „hármasa”. – Azonban csapatsportban sosem egy ember nyer, vagy veszít mérkőzést… Például az én esetemben a centertámadást igazából csak akkor lehet megcsinálni, ha a bejátszások megfelelőek, és ugyanez vonatkozik a feladásra is. Nem akarom túlértékelni a szerdai produkciómat, egyszerűen csak jól pattant a labda…
A vasárnapi ellenfélről, a Sollight Nyíregyházi FRK-ról (amelyet szeptemberben, idegenben 3:1-re vertek) a barcikaiak 198 centiméter magas játékosa ekképpen vélekedett:
– Még igencsak a bajnokság kezdetén találkoztunk velük a Bujtosi csarnokban – nyilatkozta Juhász Péter. – Természetesen a Nyíregyháza nem Kaposvár, vagy Kecskemét kategória, de leírni őket sem szabad előre, hiába kötelező nyernünk. Náluk elraboltak tőlünk egy szettet, ezúttal nem szeretnénk adni nekik játszmát. Edzőnk, Dudás András elképzelése az, hogy vasárnap a kispadról is minél többen játéklehetőséghez jussanak, ne csak a szokásos hét ember.
-MI-