„Most megdöglesz!” – ordította, aztán felgyújtotta vendégét a mezőcsáti férfi

Akt.:
„Most megdöglesz!” - ordította, aztán felgyújtotta vendégét a mezőcsáti férfi
„Most megdöglesz!” - ordította, aztán felgyújtotta vendégét a mezőcsáti férfi
Mezőcsát, Miskolc – Továbbra is a rács mögött marad az a férfi, aki felgyújtotta ismerősét Mezőcsáton.

A Miskolci Járásbíróság meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki – a gyanúsítás megfogalmazása szerint – „mezőcsáti otthonában vendégét éghető folyadékkal öntötte le, majd begyújtotta, miután pedig a sértett elfutott, a gyanúsított utolérve tovább bántalmazta őt”.

Az udvari medencébe menekült

A megalapozott gyanú szerint a későbbi sértett tavaly augusztus 12-én az ügy jelenlegi gyanúsítottjának mezőcsáti lakásában vendégeskedett. A házigazda egyszer csak – minden előzmény nélkül – leöntötte vendége hátát éghető folyadékkal, majd meggyújtotta, miközben az ordította neki: „Most megdöglesz!”. A sértett – miután észlelte, hogy a ruházata lángra kapott – az udvaron lévő felfújható medencébe feküdt, minek hatására a tűz kialudt.

A felgyújtott férfi menekülőre fogta, azonban támadója utána ment, majd utolérve az utcán ütötte, rugdosta, a nála lévő nadrágszíjat előbb a nyakára tekerte, majd kezeire kötötte és így vezette tovább. Később a szíjat levette róla és azzal ütötte a megégett hátát. A bántalmazás következtében a férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Különös kegyetlenséggel…

A bíróság azért hosszabbította meg az előzetes letartóztatást, mert a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény minősítésében változás következett be, ugyanis már nem súlyos testi sértés bűntettével, hanem különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

A bíróság az előzetes letartóztatás meghosszabbítását egyrészt az emberölés bűntettének kísérlete miatt kiszabható, akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésben rejlő szökés, elrejtőzés veszélyére alapította. Másrészt számolni kell a bűnismétlés veszélyével, hiszen a gyanúsított már korábban is többször volt büntetve és vele szemben jelenleg is több büntetőeljárás folyik.

ÉM-SZB


Édesanyját is elkergette a mezőcsáti gyújtogató
Mezőcsát - Az ismerősét felgyújtó férfi előzőleg az édesanyját üldözte el a saját házából azzal, hogy megöli. A vendége felgyújtásával gyanúsított férfi anyja szerint meg lehetett volna akadályozni, hogy ilyesmi megtörténjen, de hiába volt több ügye is, a fia otthon maradhatott. - Az ügynek má...

Illusztráció - „Most megdöglesz!” – ordította, aztán felgyújtotta vendégét Mezőcsáton
Mezőcsát, Miskolc - Az udvari felfújható medencében oltotta el égő hátát a megtámadott férfi. A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását egy mezőcsáti férfinak, akivel szemben súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A megalapozott gyanú szerint a ...