“Most jó lenni katonának…”

„Sokan vonzódnak a katonai pályához”
„Sokan vonzódnak a katonai pályához” - © Fotó: ÉM
Borsod-Abaúj-Zemplén – Egykoron kibúvókat kerestek a fiatalok ma nagy az érdeklődés.

Közel 10 évvel ezelőtt, 2004. november 3-án leszerelt az utolsó sorkatona. Egy korszak lezárult, ezzel együtt eltűnt egy nagyon fontos láncszem a honvédség és a civil társadalom közötti kapocsból. Hiszen valljuk be, sokszor előfordul, hogy meglett férfiak nosztalgikus érzésekkel hosszú órákon át mesélik katonai idejük alatt átélt – és néha az idő által megszépített és „megtoldott” – élményeiket. Hogyan váltak az ország minden szegletéből érkezett társaikkal néhány hónap alatt igazi közösséggé, hogy vészelték át szakaszparancsnokaik hangos vezényszavait, a reggeli testnevelés-foglalkozásokat, a kiképzés nehézségeit, a magányosan eltelt őrszolgálatok monotóniáját és miképp pihenték ki fáradalmaikat a dohányfüstös kantinokban? Nos ez a múlt. És mi a jelen? Erről beszélgettünk Szombati Emese mérnök őrnaggyal, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsokság 4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda irodavezetőjével.

– Egyre népszerűbb a katonai hivatás a fiatalok körében, legalábbis ezt tapasztaljuk munkatársaimmal – kezdte mondandóját az őrnagy asszony. – Az év első felében több mint 300 fő jelezte, hogy szívesen vállalna munkát a Magyar Honvédség kötelékében.

– Mi az önök fő feladata e téren?

Szombati Emese: A Magyar Honvédség toborzó szakembereinek egyik legfontosabb feladata, hogy a mai fiatalokkal megismertessék az egyenruhások világát. Ki kell hangsúlyoznom, hogy a katonai pálya egy férfias szakma, de az arra rátermett és fizikálisan alkalmas hölgyeket is várjuk. Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy a mai huszonévesek közül igen sokan vonzódnak a katonai pályához. Egykor sokan a „kibúvót” keresték a bevonulás alól, mára viszont egyre többen a bejutás lehetősége után érdeklődnek. Az év első felében több mint háromszázan jelentkeztek szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonának a miskolci Toborzó Irodában. A motiváció minden jelentkezőnél más és más. Egyrészt a katonai pálya egy biztos munkahelyet, szerény, de stabil, kiszámítható egzisztenciát tud kínálni a fiataloknak, jól kiszámítható és nyomon követhető pályaképpel. Vonzó lehet az a tény is, hogy kevés olyan munkahely létezik, ahol a munkavállalók fizikai és egészségügyi helyzetével, életminőségével ilyen magas szinten foglalkoznának, mint a honvédségnél. Elég csak a napi 1 óra testnevelést, a rendszeres – és ingyenes – orvosi szűrővizsgálatokat és kezeléseket, valamint a rekreációs lehetőségeket megemlíteni. Másrészt vannak, akiket a hazafiasság érzése, az egyenruha tisztelete, a kalandvágy, az izgalmakkal teli külszolgálat vezérel.

– Több fórumon is elhangzott már, hogy a Magyar Honvédség amellett, hogy ellátja a haza védelmét és az ehhez kapcsolódó feladatait, egy megkerülhetetlen szereplővé lépett elő a régió munkaerőpiacán. Milyen nagyságrendű ez a jelenlét?

Szombati Emese: A megyéhez legközelebb működő katonai alakulat – az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecenben – közel 2000 embert foglalkoztat, és a meglévő fluktuációnak köszönhetően évről-évre tud elhelyezkedési lehetőséget biztosítani a térség lakosainak. A tervek szerint idén ősszel például országos szinten közel négyszáz újoncot vonultatna be a honvédség, jelentősen támaszkodva az ország keleti régióira. Igény és képzettség szerint az ország más helyőrségeiben működő alakulatoknál is van munkavállalási lehetőség. Nagy létszámmal indulnak majd tehát az őszi kiképzések, ehhez azonban arra van szükség, hogy az érdeklődők még a nyár elején felkeressék a toborzókat Miskolcon, a Hatvanötösök utcán található ügyfélszolgálaton. Folyamatosan várjuk a lövész, felderítő beosztásokra a pályázókat – akár nyolc általános iskolai végzettséggel is –, de a „C” kategóriás jogosítványt igénylő harc- és gépjárművezetői pozíciókra is keresünk alkalmas embereket. Fontos azonban megemlíteni, hogy elhivatottság nélkül nem érdemes belevágni. Nem titok, a honvédség igen magas követelményt támaszt a pályázókkal szemben. A felvételi eljárás kiterjed a jelentkező fizikai, pszichikai, egészségügyi állapotára, valamint feddhetetlen előéletére. Aki viszont ezeknek megfelel, az előtt nyitva áll a honvédség kapuja.

ÉM








hirdetés




hirdet�s