Most csak öten nézték meg

Nem indult nagy starttal a Miskolc-film vetítése. Amint arról korábban hírt adtunk, Sas  István Miskolc fölött a Nap című, három vetítővászonra (képernyőre) komponált filmje keddtől a nagyközönség számára is elérhető.

A Miskolci Galéria Rákóczi-házának Kondor-termében látható a 16 perces film, amely iránt előzetesen nagy volt az érdeklődés.

Az első nap mindössze öten voltak rá kíváncsiak, összesen három vetítésen látták az alkotást.

Vasárnap és hétfő kivételével, amikor a galéria zárva, továbbra is óránként – illetve az érdeklődésnek megfelelően – játsszák le a filmet, reggel 9 és délután 4 között.








hirdet�s