Mortimer 3 év 10 hónapot kapott

Emberölés kísérletéért 3 év 10 hónapi börtönre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől a Mortimert a Fővárosi Bíróság csütörtökön. A fiatalember 2005 májusában egy 80 centiméter pengehosszúságú karddal átdöfött egy 15 éves roma fiút a fővárosban a 21-es buszon. A fiatalember bátyja emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolásért 1 évet kapott, 2 év próbaidőre felfüggesztve. A sebesült áldozat 3 millió forintos kártérítési igényéről külön polgári perben döntenek majd.

2005. május 8-án délután 2 óra tájban a Moszkva téri végállomáson álló 21-es buszon a Mortimer néven elhíresült, akkor 17 éves fiatalember 80 cm pengehosszúságú kardjával átdöfött egy 15 éves roma fiút, aki életveszélyesen megsebesült.

Mortimer mindvégig azzal védekezett, hogy a karddal átszúrt fiú fenyegetően lépett fel vele szemben, és különben is véletlenül sebesítette meg őt, amikor megbotlott a váratlanul megránduló buszban.

A bíróság Mortimer védekezését nem fogadta el, sőt, az ítélet szóbeli indoklásakor Vaskuti András bíró hangsúlyozta: Mortimer a kardját szándékosan nagy erővel szúrta bele a fiú testébe. Hozzátette, hogy a hasüregen áthatoló penge máj-, vastagbél- és lépsérülést okozott és az életmentő műtét során az áldozat lépét el kellett távolítani. A bíró kiemelte, hogy a maga nemében páratlanul agresszív bűncselekményt Mortimer fényes nappal, a város közepén, egy utasokal teli buszon követte el, mnden különösebb ok nélkül, ráadásul a vádlott a bíró szerint a büntetőeljárás során nem tanúsított kellő megbánást. Mindezekre tekintettel ítélték Mortimert letöltendő börtönbüntetésre.

Az ítélet Mortimer esetében nem jogerős, mert védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Mortimer bátyjának ítélete viszont jogerős. Mortimer lakhelyelhagyási tilalmát a másodfokú ítélet meghozataláig fenntartják.








hirdet�s