Móra Ferenc prózamondó-verseny

Dallamos gyermekhang, komoly előadás a régi történetmesélés modorát idézően: nem lehetett nem figyelni a Móra Ferenc prózamondóverseny előadóinak szavaira szerdán a Fazekas Mihály Általános Iskolában. Mora Ferenc prozamondoverseny dijazottai [.doc – 28KB]

Tíz iskola 30 diákja mérte össze tudását szerdán, az immár ötödik alkalommal megrendezett versenyen. Két korcsoportban díjazták őket: ötödikes-hatodikos és hetedikes-nyolcadikos korosztályban – ismertette Mosolygóné Papp Judit, szervező. – Móra könnyen mesélhető, a gyerekek nagyon szeretik. Idén azonban más magyar prózaíróktól is választhattak novellát vagy regényrészletet a versenyzők – fűzte hozzá.

Szépeket írt

A nagy elbeszélő gyermekeknek írt elsősorban igaz emberségről, szülői, gyermeki szeretetről, barátságról szóló szép történeteket, részben ezért kezdtük el öt évvel ezelőtt a prózamondó versenyt. A másik ok: 2004-es összevonása előtt az iskolának egyik épülete a Móra Ferencről elnevezett általános iskola volt – mondta Petőné Horváth Mária igazgatónő.

A fiatalabb korcsoportban Nagy Sándor, a Csapókerti Általános Iskola ötödikes tanulója lett az első. A hetedikes-nyolcadikos mezőnyben Tenge János a Fazekas hetedikes tanulója bizonyult legjobbnak.

P.É.








hirdet�s