Már szombaton eldől, rendeznek-e a Jegesmedvék

Miskolc - Ukrán és román ellenfél már biztos a Kontinentális Kupában.

Miskolc - Ukrán és román ellenfél már biztos a Kontinentális Kupában.

Miként az ezt megelőző években, úgy most is Budapesten tartják az IIHF-torna éves gyűlését, mégpedig szombaton, június 25-én. Ekkor dől el az, hogy hol, melyik országban, melyik városban rendeznek Kontinentális Kupa-találkozókat. Amint az ismert és korábban megírtuk: a Mol Liga-győztes és magyar bajnok DVTK Jegesmedvék jogot nyert a sorozaton való részvételre, és a megadott határidőig (június 1.) el is küldte nevezését a nemzetközi szervezethez.

A népkertiek tavaly ősszel házigazdái voltak az egyik csoportnak (ahonnan végül nem jutottak tovább), és jó eséllyel pályáznak arra, hogy idén is vendégül lássanak három riválist. Az már biztos a beosztás alapján, hogy a Macik az ukrán Donbassz Donyeckkel, a román Dunarea Galatival, illetve az A csoport továbbjutójával küzdenek majd meg a harmadik fordulóba való kerülésért.

- ÉM -


A 2016/17-es Kontinentális Kupa csoportjai

I. Első kör

A csoport: Iribisz-Skate Szófia (bolgár), Partizan Beograd (szerb), Zeytinburnu Istanbul (török), HC Bat Yam (izraeli).

II. Második kör

B csoport: Nottingham Panthers (brit), HK Liepaja (lett), Acroni Jesenice (szlovén), CH Jaca (spanyol).

C csoport: Donbassz Donyeck (ukrán), DVTK Jegesmedvék (magyar), Dunarea Galati (román), az A csoport győztese.

III. Harmadik kör

D csoport: Angers (francia), Ritten Sport (olasz), Odense Bulldogs (dán), a B csoport győztese.

E csoport: Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz), Bejbarisz Atirau (kazah), GKS Tychy (lengyel), a C csoport győztese.

IV. Negyedik kör

V. Négyes döntő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!