Monsztrációt tartottak Novoszibirszkben

  Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2012. május 1., kedd (MTI) – Demonstráció helyett “monsztrációt” tartottak Novoszibirszkben május elsején.

A monsztr (szörny) és a gyemonsztracija (felvonulás, tüntetés) szavakból alkotott elnevezés abszurd, karneválszerű felvonulást takar, amelyet 2004 óta minden évben hagyományosan május első napján tartanak meg a szibériai nagyvárosban.
Ezúttal a bejelentett 6666 helyett körülbelül háromezer fiatal vett részt a meneten, de a siker nem maradt el. Voltak, akik kerékpáron, görkorcsolyán, vagy éppen jolly-jumperen tették meg a távot, a vidám menetet pedig fúvószenekar kísérte.
A “monsztrációra” néhányan beöltöztek: az egyik résztvevő kartonpapírból házat fabrikált magának, a többség abszurd feliratokkal vonult. ” A monsztráció váratlanul jött”, vagy “Tarts macskát – mentsd meg Oroszországot” jelszavak voltak láthatóak, de a rendezvény fő gondolatát a menet elején hordott felirat tartalmazta: “Mi – ezek ti vagytok”.
A novoszibirszki felvonulás célja az önkifejezés, amelynek keretében abszurd, egyszersmind koncepcionális jelszavakkal demonstrálnak a résztvevők. A legnépszerűbbek közé tartoznak a “Krokogyil, krokogyju i budu krokogyity!”, avagy “Krokodilkodtam, krododilkodom és krokodilkodni fogok “. A “Mindenki szabad”, illetve “Tánya, ne sírj” lózungok is nagy tetszést arattak.
Artyom Loszkutov, a “Monsztrációt” szervező novoszibirszki képzőművész szerint az esemény olyan jelenséggé vált, amelyet aligha lehet betiltani, vagy korlátozni.
Tavaly áprilisban Loszkutov a modern művészeti kategóriában megkapta az Országos Modern Művészeti Központ regionális innovációs díját. A novoszibirszki “monsztráció” pedig – amelyet a helyi hatóságok folyamatosan akadályozni próbáltak – a regionális projektek kategóriában vitte el a pálmát.








hirdetés




hirdet�s