Monetáris Tanács tagjelölések – még bizonytalanság van a gazdasági bizottságban

Egyelőre nem tudni, hogy mikor és milyen módon jelöli majd az Országgyűlés Gazdasági bizottsága a Monetáris Tanács külsős tagjait. A négy tag mandátuma március 1-jén jár le, addig biztosan nem választ a bizottság jelölése alapján új tagokat a Parlament.

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke csütörtökön a házbizottság ülése után azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának négy tagját nem a jövő heti ülésnapokon fogják megválasztani, hanem a tervek szerint egy héttel később. Volner János, a Gazdasági bizottság jobbikos alelnöke a független Hírügynökségnek azt mondta, hogy egyelőre nem tiszta, hogy zajlik majd a jelölés, de vélhetően “kormánybarát” tagokat jelöl majd a bizottság Fidesz-KDNP-s többsége. Ez azonban Volner szerint jót fog tenni a nemzeti gazdasági érdekeknek.

Volner János a Független Hírügynökségnek csütörtökön azt mondta, hogy eddig a jegybank mindig egyfajta ellenzéke volt a kormányok gazdaságpolitikájának. Példaként említette, hogy az előző jegybanki elnökség idején a mesterségesen magasan tartott kamatok nem feltétlenül szolgálták a nemzeti érdekeket. Volner János szerint a fiskális és a monetáris politikának egy irányban kell mozognia, így lehet hatékony, a nemzeti érdekeket – és nem a globális érdekeket – szolgáló gazdaságpolitikát megalapozni.

A Gazdasági bizottság alelnöke éppen ezért támogatna egy olyan elképzelést is, ami a tanácstagok mandátumának idejét kormányzati ciklusokhoz kötné. Most ugyanis – mivel a bizottságban is kétharmados kormánypárti többség van – vélhetően a nemzeti gazdaságpolitikának megfelelő, azzal együtt mozgó, “kormánybarát” tagokat választanak majd. Ha azonban 2014-ben más összetételű lesz a kormány, akkor előfordulhat, hogy a jegybank szembe menne az akkori gazdaságielképzelésekkel. Arról, hogy konkrétan mikor és hogyan fog zajlani a jelölés, Volner János nem tudott felvilágosítást adni. Mint mondta: kormányoldalról elég kevés információt osztottak meg velük ezzel kapcsolatban.

Ezzel kapcsolatban egyébként némi ellentét mutatkozik a Számvevőszéki és költségvetési bizottság szintén jobbikos elnökével, Nyikos László szerint ugyanis jobb, ha független a kormánytól a jegybank és a Monetáris Tanács. Volner János ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ismeri kollégája és párttársa véleményét, de amellett, hogy jó viszonyban vannak, ez egy szakmai különbség köztük, nem kell, hogy egy véleményen legyenek minden kérdésben. A kormánytól független Monetáris Tanács inkább a túlzott kormányzati centralizáció elleni lépés lehet, de az ő véleménye az, hogy a nemzeti gazdaságpolitikának nem feltétlenül felelne meg egy ilyen felállás.

-Független Hírügynökség-








hirdet�s