MJJSE - FTC 8-4 - © Fotó: Osztie Tibor
A csütörtöki, mindent eldöntő harmadik csatát szerette volna megspórolni a miskolci gárda, ami elérhető cél volt, miután a vasárnapi, első felvonás magabiztos MJJSE-győzelmet hozott. Dubek-ziccerrel indult az összecsapás, de elmaradt a megnyugtató találat. Az első kiállítást a Ferencváros kapta, Berta könyökölt, ment a csiki-csuki, volt lövés is a Miskolcnál, a zöldek hálója viszont nem rezdült. Megvolt a borsodi fölény, de Racko jól figyelt, fogta amit kellett. A 8. percben Dubek is ülhetett a büntetőpadra, de a pakk elindulása előtt Budai K. igazított szerelést, Saluga pedig röviddel ezt követően bemutatott egy dinamikus előretörést. A 11. perc közepén megszületett a várt Maci-gól, egy tettszetős háromszögelés után Chmelo küldte a játékszert a vendégek ketrecének jobb oldalába. Bonar duplázhatott volna ezután, látszódott, hogy a vezetés biztosabbá, és bátrabbá tette a Jegesmedvéket. Egyértelműen Nagy G.-ék diktálták a ritmust, a budapestiek tudása elfogyott a vendéglátó harmadába érve, ezt mutatta a lövési arány is (21-9).
A második harmad nyitányaként Jarábek találta telibe Rackot, aki néhány pillantig feküdt a jégen – majd felkelt. 21:35-nél másodszor ugrott talpra a népkerti publikum, ismét a támadással együtt élő bekk, Chmelo kotorta be a korongot a ferencvárosi portás mellett. Hamar válaszolt azonban az FTC, Hegyi révén, amellyel nyílt maradt az ütközet. 24:07-nél ugyanakkor Szilágyi csente el a játékszert, és gyönyörűen be is helyezte azt a bal alsó sarokba, visszaállt a két gólos különbség a csapatok között. Öt az öt ellen is fel tudott állni a Jegesmedvék, ritkán volt alkalma átkorcsolyázni a Dobos-együttesnek Budai K. felségterületére. Egészen addig, amíg egy gyors ellenakciónál Feil harcolt nagyot, Jánosi elé tálalt, aki egy laza csuklómozdulattal ,,beverte” a korongot a miskolci ketrecbe. Teljesen leblokkolt a házigazda, és ezt meglovagolva egyenlített (3-3) is a Ferencváros, Hietamaki révén, így kezdhettek mindent elölről Sijkáék. Hát elkezdték… Bonar keresztpasszából Saluga lőtte a korongot Racko kapujának hosszú oldalába, akit Nagy G. követett, löketébe a zöldek hálóőre is beleért, hiába.
A harmadik felvonás elején az agilis Saluga tett még gyorsan hozzá a fórhoz, nagyon távolra küldve ezzel a Ferencvárost a négybe jutástól – míg saját együttese szinte már a második lábával is belépett oda. De érkezett a ,,menetrendszerű” szépítés (Feil A.), igaz, a 6-4, az addig mutatottak alapján, még elégségesnek tűnt a Macik számára. Rafaj büntetése alatt egyet-egyet lőtt a fővárosi gárda, viszont az emberhátrány jelentős részében okosan védekezett az MJJSE. Aztán Bonar 55:02-nél végleg pontot tett a csata végére, kegyetlenül felvarrta a pakkot a felső sarokba – a Ferencváros még meghúzta az időkérést, ami semmit sem számított már, sőt, mi több, Rafaj beküldte a nyolcadik gólt is.
Az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntő-párharc végeredménye: 2-0 a Jegesmedvék javára, következhet a három sikerig zajló elődöntő két összecsapása Csíkszeredán, vasárnap és hétfőn.
Jegyzőkönyv |
| Miskolci Jegesmedvék JSE – Ferencvárosi TC 8-4 (1-0, 4-3, 3-1) Miskolc, 1200 néző. V: Halassy, Kincses, Németh, Nagy. Jegesmedvék: Budai K. – Jarábek, Svasznek, Saluga 2, Bonar 1 (2), Nagy G. 1 (3), Chmelo 2, Láda P., Dubek (3), Fodor (2), Rafaj 1 (1), Budai R., Urbán, Szilágyi 1, Ritó, Sijka, Orosz, Popovics, Túróczy, Miskolczi, Gyenes (k). Edző: Greg Lindqvist. Ferencváros: Racko – Géczi, Hietamaki 1 (1), Schellin (1), Sivonen, Fekecs, Wéber, Bontovics, Hoffmann, Jánosi 1 (1), Feil A. 1 (1), Lévai, Székely Mádai, Rosztocsil, Berta (2), Kiss G. (1), Hegyi 1, Molnár, Cergő (k). Edző: Dobos Tamás. Kiállítások: 8 perc, illetve 6 perc. Greg Lindqvist: - Nagyon kemény csata volt. Három-három után sem ijedtünk meg, mert tudtuk, hogy van erő a csapatban. Nagyon örülök a továbbjutásnak, de ezután is kemény meccsek várnak ránk. Dobos Tamás: - Nagyon jól játszottunk, 3-1 után felálltunk és ez nagy fegyvertény volt. Megnehezítettük a miskolciak dolgát, nagyon elégedett vagyok a fiúk játékával. |