Mókusként tekerünk, könyöklünk…

Akt.:
Mókusként tekerünk, könyöklünk…
© Fotó: Kerényi László
Miskolc – A huszadik ­század ujj­lenyomata a Mókuskerék­­­, Csala László tollából.

A napokban jelent meg Csala László István, a hajdani miskolci városi, majd megyei újság, a Déli Hírlap alapító főszerkesztőjének az életregénye. A miskolci Bíbor kiadó gondozásában terjesztett családregény szinte az egész huszadik századi történelmünk tökéletes ujjlenyomata.

Az avatott tollú szerző gyermekkori visszaemlékezése, majd társadalmi szerepvállalásai jól bizonyítják, milyen göröngyös útja volt a szerkesztői pályán. Megvallása szerint bajor gyökerekkel bír, hódmezővásárhelyi, de Egertől Szegedig otthon volt és van. Ám örökös lakhelye Miskolc, ahol élete javát töltötte és máig is ide vágyik vissza. Ahogy fogalmazta, Szombathely számára csak tartózkodási hely, és ha egészsége engedné, már indulna is. Haza.

Ez a könyv maga a huszadik század történelmének esszenciája.” Csala László István

Mi késztette arra, hogy túl kilencvenedik esztendején megörökítse az életútját?
Csala László Isvtán: A fiam és az unokáim úgy jó tíz éve vettek rá, hogy vessem papírra az emlékeimet. Tollforgatóként szívesen teljesítettem a kérésüket. Koromnál fogva már csak egy kivénhedt táskaírógépen pötyögtem le, ami csak eszembe jutott. Majd az indigó nélkül készült kézirat egyetlen példányát az íróasztalom fiókjába rejtettem. A kilencvenedik születésnapomon meggyőztek a barátaim, hogy ideje lenne nyomtatásba adni.

Tehát innentől egyenes út vezetett a nyomdáig és a könyvesboltokig?
Csala László Isvtán: Ez nem így volt. Szembesülnöm kellett, hogy manapság a könyvkiadás a szerző költséges hobbija. Valóságos luxus. Nekem szerencsém volt – mert ugye ezért vannak a jó barátok –, felkarolták a kiadás oroszlánrészét. Ma már öregségemre megtanultam, könyvet írni bárki képes, az igazi tehetség a megjelentetésben és a terjesztésben bontakozik ki. Ducsai György, Gyarmati Béla, Keglovics János, Kerényi László, Borkúti László és még sokan mások teljesen önzetlenül vállalták a szerkesztést, a kiadást és a nyomtatást. Sőt, úgy tudom, hogy többen előleget is adtak a mű vásárlására. Nem győzök hálálkodni nekik. Egyébként mindannyiukkal együtt dolgoztam, kollégák voltunk. Melengető, jó érzés mindez, hiszen többüknek szigorú főnöke is voltam. S ezek után is a segítségemre voltak. Kimondom, ez könnyeket csal a sokat látott, gyenge szemeimbe.

Volt szerencsém kézirat formájában is olvasni. Szinte egy ültében. Gyorsolvasó vagyok, szokásom szerint minden írást meghajtok, mint az imakönyvet. Most viszont nem tehettem. Minden lapja egy olyan új információt adott, amit semmiért ki nem hagyhattam.
Csala László Isvtán: Megtisztelő vélemény. Bizonyára ez annak is köszönhető, hogy nemcsak munkakapcsolatban voltunk, de máig is ismerjük egymást. S ez a kontaktus nagyobb kedvet ad az olvasáshoz. Valóban az első főnökömet látom a sorok között. Akkor, 18 esztendős „slapajként” visszategezhettem. A mi szakmánkban ez régi jó szokás. Akkoriban aligha tudtam gyerekként, ifjú bohémként vagy harcos lázadóként elképzelni. A kemény, de jóságos, az igazságot osztó, de megbocsájtó főszerkesztőt láttam. Ez a könyv maga a huszadik század történelmének esszenciája. A jók és a rosszak, a hithűek és a hitetlenek, a szegények és a gazdagok, az elesettek és a földi javakban dúskálók párharca az örök társadalmi igazságtalanságok drámája. Nevesítve. A nagy rendező, a jóságos Teremtő mindenkinek kiosztotta a szerepét, amit jól vagy rosszul, de igyekeztünk eljátszani. Laci bácsi a maga szemszögéből, perspektívájából nemcsak megélte, de meg is örökítette. Hozzá nem tett, de semmit el nem vett. Aki kezébe veszi, számítson egy tartalmas, érdekfeszítő miskolci monográfiára is a sajtó berkeiből. Arra is, hogy nem kerülheti el azt a részt, ahol majd sokunk akár magára ismerhet. Mókusként, ahogyan tekerünk, könyöklünk, míg a földi létünk engedi.

– ÉM-SZI –


Tények

A találó címet Keglovics János ötlötte ki. A könyv korlátozott számban jelent meg a Bíbor kiadó gondozásában.









hirdet�s