A főpályaudvarról is beszélt Kósa Lajos Debrecenben

Akt.:
Kósa Lajos a keddi sajtótájékoztatón
Kósa Lajos a keddi sajtótájékoztatón - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Közel 250 projekt való­sulhat meg 3500 milliárd forintért a települési stratégiák alapján.

  • A kormány és a cívisváros vezetői 2017. május 18-án írták alá azt a megállapodást, amelynek eredményeként nyolc kiemelkedő fejlesztést hajthat végre a megyeszékhely.
  • Kósa Lajos, a Modern Városok Programért felelős tárca nélküli miniszter az ennek kapcsán tartott, keddi sajtótájékoztatón a debreceni városházán azt is elmondta: a debreceni beruházások közül az egyetem – összesen 21 milliárd forintnyi támogatásban részesülő – 18 innovációs projektje áll a legjobban, a főpályaudvar létrehozása pedig a legnagyobb fejlesztési értéket képviseli.
  • Papp László polgármester a rendezvényen azt is hangsúlyozta, hogy a Modern Városok Program és az Új Főnix Terv a rendszerváltás óta az első olyan fejlesztési program, melyben a városok maguk választhatják ki, hogy milyen stratégiát alkossanak a saját fejlődésük érdekében.

A menekülttábor bezárása nyomán nemcsak az adott városrész, hanem egész Debrecen mentesül a problémáktól, és azóta jelentősen javult a biztonság – hangsúlyozta Kósa Lajos miniszter és Papp László polgármester a Modern Városok Programról tartott, keddi sajtótájékoztatójukon a debreceni városházán.

Új értékbecslés

A tábor bezárása része ugyanis a programnak, amely más fontos elemeket is tartalmaz a kormány és a cívisváros vezetőinek 2017. május 18-i szerződése eredményeként. Ezáltal nyolc kiemelkedő fejlesztést hajthat végre a megyeszékhely. A Debrecen számára megítélt 95 milliárd forintból eddig mintegy 25 milliárdot utalt át a kormány a cívisvárosnak.

A megvalósításra váró fejlesztések közül az egyetemi innovációs projektek állnak a legjobban, amelyek 18 programot foglalnak magukban, és 21 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg rájuk. Ezek egybevágnak a városvezetők szándékával is, mely szerint kiemelten fontosnak tartják a kutatás-fejlesztés és a magas hozzáadott értéket előállító iparágak letelepítésének ösztönzését – hangsúlyozta Papp László.

di_modern_varosok_debrecen_sajtotajekoztato-12

Fotó: Derencsényi István

A főpályaudvar létrehozása a legnagyobb fejlesztési értéket képviseli, s erről Kósa Lajos azt is elmondta: a tervezése megtörtént, és a kormány most az építőipari áremelkedések miatt új tervezési értékbecslést végeztet (változatlan tartalommal). A megvalósítás pedig várhatóan még idén tavasszal, nyár elején elkezdődhet.

A nemzetközi repülőtér fejlesztésére (például a futópálya, a gurulóút, a csapadék­elvezetés korszerűsítésére és az ILS 2 megépítésére) négymilliárd forintot fordítanak, s ennek eredményeként a debreceni reptér azonos kategóriába kerülhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel. Ugyanakkor a Nemzeti Légi Stratégia azt is vizsgálja, hogy milyen lépések, fejlesztések kellenek a mostani 320 ezres éves utasszám egymillióra növeléséhez. Ez túlmutat a Modern Városok Programon, de szükséges – véli Kósa Lajos.

Régióközpont

Tájékoztatása szerint Debrecen a Kisfaludy Programban is indulna, amely a szállodai kapacitások növelését is szolgálja. Papp László polgármester rámutatott: Debrecennek az a célja, hogy a régió központja legyen, s ezért a reptér fejlesztése is prioritást élvez. Összehasonlításként arra is emlékeztetett, hogy 2011-ben még 18 ezer utasa volt a debreceni létesítménynek.

di_modern_varosok_debrecen_sajtotajekoztato-16

Fotó: Derencsényi István

A Csokonai Nemzeti Színház felújítása tervezési szakaszban van, és a teljes renoválásra 6,3 milliárd forintot kapott Debrecen (a másik ilyen projekt a „Latinovits” befejezése lesz). Ezzel kapcsolatban Kósa Lajos egy stratégiai változásra is felhívta a figyelmet: ahol a város az üzemeltető, ott a fejlesztéseket is teljes körűen a városnak kell lebonyolítania. Fontos elem a debreceniek által régóta várt strandfürdőfejlesztés is. Ezt a kormány négymilliárd forinttal támogatja, a bontás hamarosan kezdődhet, az új létesítmény építése pedig várhatóan nyáron indul. A pallagi nemzetközi iskola a tervek szerint 2019 szeptemberétől működne, több mint hétezer négyzetméteren és 500 diák számára, az óvodáskorúaktól az érettségizőkig. A régióközponti szerepet ugyancsak erősítő intézmény kivitelezői közbeszerzési eljárását február, március körül írják ki.

Folytatódik a közlekedés átalakítása

A Déli Ipari Park kapcsán Papp László utalt arra is, hogy az utóbbi három évben mintegy 200 milliárd forintnyi tőke érkezett a városba, és több mint négyezer munkahely létesült Debrecenben. A terület 8 milliárd forintos fejlesztési csomagjából eddig mintegy 3 milliárdot költöttek, többek között infrastrukturális beruházásokra, s ezek azért is szükségesek, mert a közeljövőben három új gyártelepítésre is számítani lehet itt.

Folytatódik a belvárosi közlekedés átszervezése, amely során Debrecen élhetőbbé tétele érdekében 6 milliárd forintért egyebek mellett átépítenek több mint 50 csomópontot. Kósa Lajos és Papp László jelezte azt is, hogy az M35-ös utat a határig fogják kiépíteni, s a déli elkerülőút eddig elkészült szakaszának már az is egy kedvező hatása, hogy a decemberi átadás óta immár napi 2600-zal kevesebb jármű érkezik Debrecenbe.

HBN–VA