Mobil kormányablakot avattak Miskolcon

Akt.:
Mobil kormányablakot avattak
Mobil kormányablakot avattak - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Még közelebb viszik az ügyintézést az emberekhez megyénkben.

„Babám gyógyít nem a kórházi orvos” – énekelte Bárdos-Simon Katalin tekerőlant művész és népdalénekes a megyei kórház központi épülete előtti téren péntek délután, ahol ezúttal nem gyógyító egységet avattak fel. Annál inkább azt a mobil kormányablakot, amely a megyében a 24-ik, míg országosan már 300 feletti ilyen ügyintézésre szakosodott pontot jelenti.

Magyarország a térség vezető országa szeretne lenni.” Tuzson Bence

Járat szerint

Méghozzá mozgó pontot, az autó a kórházban is feltűnik majd, de előre kidolgozott járat szerint a megye kistelepüléseit, illetve rendezvényeit is látogatja, tájékoztatott Demeter Ervin. A megyei kormánymegbízott megjegyezte: a kormányablakok tartópillérei a bennük dolgozó kollégák, azzal a tudással felvértezve, amelyet a közszolgálati egyetemi képzésük során kapnak, illetve az informatikai háttér. Az év első félévében 150 ezer ügyet intéztek a kormányablakokban, elkél tehát a mobil­ablak is.

Nagy ügy-, és ügyfélszámmal dolgoznak a megyében, vannak olyan területek, ahonnan nehezebb elérni a kormányablakokat, ezért látták, hogy szükség van egy ilyen megoldásra, hangsúlyozta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. – A kormány továbbra is odafigyel a hátrányos területeken élőkre, de van még feladat, a gazdaság fejlesztése, az ország szuverenitásának, függetlenségének megőrzése – tette hozzá.


Tuzson Bence államtitkár készítette az új személyit Dukát Ádámnak |Fotó: Bujdos Tibor

– Az a jó ügyintézés, amire másnap már nem is emlékszünk, mert ha mégis, akkor valami gond volt – jegyezte meg Tuzson Bence a miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.

– Fontos, hogy fel tudjuk vázolni 20-30 éves távlatban, hogy mit szeretnénk elérni és hozzá tudjuk rendelni az eszközöket. Kijelenthetjük, hogy Magyarország a térség vezető országa szeretne lenni, amelyhez három alapvető eszköz van: a népesedés, a gazdaság fejlődése és a kultúra megőrzése. A közigazgatásnak mindezt alá kell támasztania – tette hozzá.

A mobil kormányablakot a történelmi egyházak képviselői is megáldották.

ÉM-HI


Akár igazolványt is

A kormányrendeletben meghatározott alapfeladat ellátáshoz a kormányhivatal illetékességi területén mobilizált ügyfélszolgálat megvalósítására és az ehhez szükséges beszerzések támogatására pályázott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal. A támogatási kérelem pozitív elbírálásának köszönhetően szerezték be a most átadott Kormányablak Buszt. Ebben a kormányablaki ügyintézés teljes ügyköre intézhető, így a személyes okmányok készíttetése is. A kormányablakokban jelenleg több mint 2500-féle ügykörről kérhető tájékoztatás, illetve intézhető, kezdeményezhető.