MOB – A játékok után döntenek az olimpiai jutalmakról

Akt.:
MOB - A játékok után döntenek az olimpiai jutalmakról
MOB - A játékok után döntenek az olimpiai jutalmakról
Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) – A londoni játékok zárása után dönt majd a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az eredményességi jutalmazás mértékéről.

A MOB közleménye szerint pénteki ülésén az elnökség azért döntött erről egyhangúlag, mert a bizottság “szeretné az olimpikonok érdekeit szolgálni”.

Az elnökségi ülésen kiderült, hogy a londoni magyar olimpiai csapat és küldöttség személyi összetételéről döntő, június 16-án 10 órától sorra kerülő MOB-közgyűlést a Boscolo Budapest Hotelben tartják majd meg.

Az ülés végén Borkai Zsolt átadta Regőczy Krisztinának azt az elismerést, amely nemrég érkezett Jacques Rogge-tól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől. A NOB a MOB női bizottságának vezetőjét “Nők a sportban” oklevéllel jutalmazta.

Az 1980-ban olimpiai ezüstérmet nyert jégtáncosnak, a MOB elnökségi tagjának adományozott oklevélen indoklás is olvasható, eszerint Regőczynek “a nők sportban való részvételének fejlesztéséért végzett kiemelkedő szerepvállalásáért és munkájáért” járt az elismerést.

– MTI –








hirdet�s