MNB-felügyeleti szóvivő: figyelemfelkeltő kampányt indított a jegybank a piramis játékok veszélyeiről

Akt.:
Illusztráció - Piramis játék
Illusztráció - Piramis játék
Budapest – A piramis játékok veszélyeiről indított figyelemfelkeltő kampányt a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ugyanis csak az elmúlt két hónapban már 6-7 ilyen jellegű tevékenységet végző céget talált a jegybank – mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Példaként említette, hogy az ügyfelek legyenek körültekintőek, ha az interneten az egyes cégek befektetéseinél “mesés”, havonta akár 4-6 százalékos hozamot ígérnek, ha a felhívásban kripto valutákról olvasnak, illetve ha a cég mögött álló emberekről semmit sem lehet megtudni, ellenben olyan celebekről olvashatnak, akik dicsérik a céget.

Binder István kiemelte, a piramis játék mögött nincs valós gazdasági tevékenység, hiszen a rendszer úgy működik, hogy az újonnan belépők pénzét kapják meg a piramis csúcsán állók, amikor azonban már nincsenek új belépők a rendszer összeomlik.

A felügyeleti szóvivő azt tanácsolta, hogy az ügyfelek minden olyan céget, amelynek a befektetési lehetőségei felkeltették a figyelmét, ellenőrizze le a jegybank honlapján (www.mnb.hu) a Figyelmeztetések menü pont alatt, ugyanis a jegybank minden olyan társaságot számon tart, amely jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végez.

-MTI-