Kertművelés

2020.03.07. 15:30

Beindul a kerti nagyüzem

Lenne mit csinálni a kertben, ha nem lenne akkora nagy sár.

Horváth Imre

Forrás: shutterstock

„Bolond ez az időjárás” – hallani többfelé ezekben a hetekben, és sokan vannak, akik egy-egy cifrább káromkodást is megeresztenek. Ugyanis az időjárás úgy alakul mostanság, hogy akár lehetne is a kertben dolgozni, csak éppen nem lehet.

Fontos feladatok

A hőmérséklet ugyanis nagyon-nagyon jó az ilyenkor megszokotthoz képest, február második felében olyan hőmérsékleteket mérhettünk napközben, ami már vígan alkalmas arra, hogy a magok a földbe kerüljenek, és induljon a kertészeti év. Vasárnap például a márciust sokan ünnepelték a kiskertekben, és tettek a földbe, amit csak lehet, vagy alakították leg­alább az ágyásokat. Viszont ismét, sokadszor visszatért az eső, és megint csak olyan sár van, ami megakadályoz minden értelmes kerti munkát.

A kertet művelő ember számára pedig a március már olyan katalizátort jelent, ami biztosan nem hagyja nyugton a lakásban ücsörögni, hanem hajtja ki a szabadba. Na de nem is tehetünk mást, hiszen – még ha kicsit erősen is hangzik a kijelentés – a márciusban elvégzett munka határozza meg nagyrészt, hogy milyen lesz az évi termésünk.

Ha az időjárás engedi, akkor indulhat a tavaszi ásás, földmozgatás, rotálás, szellőztetés, trágyázás, kinek mi tetszik, és ki hogyan műveli a kertjét. No és persze, ha valaki nincs még ezen túl. Idén kegyesebb volt az időjárás a kertművelőkhöz, mint az elmúlt két évben, és már februárban lehetőségünk volt szántani, ásni, rotálni. Ha azonban még most köpünk a tenyerünkbe, és kapjuk meg az ásónyelet, sincs veszve semmi.

– Érdemes most figyelni, hiszen a mínuszok után érkező plusz fokok így márciusban nagyon gyorsan fogják „kirántani” a rügyeket és feléled majd minden a kertben, amikor már késő lesz, hogy lemosó permetezést csináljunk, és így megszabaduljunk az áttelelő vagy a tél folyamán „érkezett” kórokozóktól – hívja fel a figyelmet Konkoly Andrea dísznövénykertész, a Dr. Park vezetője.

Tennivalóhegyek

Nézzünk körül a kertben, és látni fogjuk, milyen sok tennivaló akad! Némely gyom már irtható, az évelőágyban és a sziklakertben a fagy hatására felemelkedett gyökereket nyomjuk vissza a talajba. A rózsák metszése már elvégezhető. Az örökzöld vagy nyáron, illetve ősszel virágzó fák, cserjék ültetését is elvégezhetjük. A kertekben, udvarokon a legfontosabb tennivaló februárban a gyümölcsfák metszése lenne, ám ha azt eddig nem végeztük el, még nem vagyunk elkésve vele, de nagyon már ne halogassuk! A lemosó permetezéshez hasonlóan ezt is addig pótoljuk, amíg nem indul be a „vérkeringés” a fákban.

Ebben a hónapban nem csak a zöldségeskertben és a gyümölcsösben van tennivalónk, a dísznövényeknél is beindul az élet. Ültethetünk egynyáriakat, lágyszárúakat, lehet ivartalan szaporítással dolgozni. Tartsuk a szemünket a növényeinken: ha márciusban 10-15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, nemcsak a növényeink élednek fel, hanem a kórokozók is!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában