MKC: Szemléletváltás közben a szerkezeti stabilitás a cél

Skaliczki László keményen megdolgoztatta játékosait
Skaliczki László keményen megdolgoztatta játékosait - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Hétfőn elkezdte az új esztendőt a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata.

A december 16-án megrendezett Cegléd elleni Magyar Kupa-találkozóval (26-25) búcsúzott a 2015-ös esztendőtől a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata. A keretnek az új évben hétfő délután vezényelte az első tréninget Skaliczki László vezetőedző, aki bő két esztendővel ezelőtt vette át a dél-borsodiak szakmai munkájának irányítását. A csapat akkor nehéz helyzetben volt, és mindez igaz most is, hiszen Benisék jelenleg a tabella utolsó, 13. helyét foglalják el, 8 ponttal.

Munkára éhesen

– Fontos, hogy meglegyen bennünk a közös tanulás iránti vágy és a nehézségeken való átlendülés igénye – kezdte lapunknak adott nyilatkozatát Skaliczki László. – Vince Lombardi mondása, hogy „a legnagyobb teljesítmény nem az, ha nem buksz el soha, hanem az, ha a bukás után újból talpra állsz”, én ezt a hozzáállást várom mindannyiunktól az elkövetkezendő időszakban. Lényeges, hogy tudjuk kezelni az érzelmeket és reális önértékelés után legyen meg az önbizalom, megfelelő motivációval, hasonlóan, mint két évvel ezelőtt. Reméljük, a folytatás is olyan lesz, mint akkor, persze, az ember nem marad mindig ugyanolyan, halad valamilyen irányba, mi azt szeretnénk, ha ez pozitív irány lenne.

A felkészülés „vezérfonaláról” még az alábbiakat jegyezte meg a kövesdi tréner.

– A bajnoki meccseink eleje volt kevésbé jó, itt volt a legnagyobb deficitünk, amikor megfelelő első félidővel rukkoltunk elő, akkor nyertünk is, sajnos, ebből volt a kevesebb – hangoztatta Skaliczki László. – Azt a fajta munkát kell ismét elővennünk, amivel a szezon elején indultunk, hasonló hozzáállással kell belevetnünk magunkat a napokba. A felkészülés első két hete ennek szellemében íródott, aztán, hogy miként lesz a továbbiakban, az majd ennek a szakasznak a tapasztalatai alapján derül ki. Remélem, a szünetben mindenki tudott regenerálódni, mind testileg, mind lelkileg, és feltöltődve, munkára éhesen fogunk lépésről lépésre haladni. Ilyenkor, a kezdéskor elsődleges az erőgyűjtés, de amint már jeleztem, át kell állni arra a szemléletre, amit már érintettem, és aminek alapja a kohézió, az akadályokat csak azokkal lehet leküzdeni, akinek a szemében ott a tűz, és akik közösen örülnek a sikereknek.

IMG_6448

A lehető legjobban

A szakvezetőtől azt is megkérdeztük: milyen lehetőségük lehet az erősítésre, annak fényében különösképpen, hogy a napokban a klub szerződést bontott a 22 esztendős irányítóval, Aleksander Ciriccsel.

– Szerkezetileg szeretnénk erősödni, stabilizálódni, bízom abban, hogy lesz erre lehetőség – fogalmazott Skaliczki László. – Van, ahol szorít a cipő, a lehetőségeink függvényében keressük a legjobb megoldást, ez, sakkos nyelven szólva, lehet bástya, lehet futó, a lényeg, hogy olyan legyen az összetételünk, ami alkalmas lesz a bennmaradás kiharcolására. Ez két játékos leigazolását jelentheti, olyanokét, akiknek az igényei beleférnek a pénztárcába is. A lehető legjobban akarjuk letudni a Magyar Kupát, valamint az alapszakaszból még hátralévő hét meccset, utóbbit úgy, hogy minél több bónusszal menjünk a rájátszásba, mert a lényeg úgyis az itt sorra kerülő meccseken fog eldőlni.

Az MKC első téli felkészülési mérkőzését január 11-én, hétfőn 18 órától hazai környezetben a Veszprém volt vezetőedzője, a spanyol szakember, Carlos Ortega által irányított Japán válogatott ellen vívja – amely a január 15. és 28. között Bahreinben sorra kerülő Ázsia bajnokságra készül. Január 15-én 17 órától Gyöngyösön lép parkettre a Kövesd, ugyancsak edzőmeccsen, amelyet megelőz egy háromnapos mini edzőtábor, a helyszín ma válhat ismertté. Ezt követően még 3–4 találkozón léphetnek pályára a piros-fehérek. A dél-borsodiak első idei tétmérkőzése a február 3-i Magyar Kupa-elődöntő lesz, amelyet ha sikeresen megvívnak, akkor ott lesznek a Final Fourban, amelynek automatikusan résztvevői a veszprémiek és a szegediek. Hogy kivel játszhatnak a négyes fináléért Trivkovicék, az pénteken derülhet ki, információink szerint ekkor készítik el a kupakör a sorsolását, amelyet a kövesdieken kívül a Balatonfüred, az Orosháza és a Csurgó vár. Az MKC az első tavaszi NB I-es fordulóban (február 6–7.) szabadnapos lesz, míg február 10-én otthon pótolja a csurgóiak nemzetközi kupakötelezettsége miatt elhalasztott összecsapását.

ÉM-MI

Akik az MKC évnyitóján részt vettek

Kapusok: Holló Balázs, Balogh Tibor.


Mezőnyjátékosok: Szepesi István, Kovács Péter, Kovács Bence, Nyitrai János, Füstös Attila, Kiss Roland, Grünfelder Péter, Hajdu Gábor, Antal Szabolcs, Molnár Ferenc, Benis Bence, Darko Trivkovic. (Dusan Bozoljac, Jure Kozina és Tomislav Radnic a hóhelyzet miatt nem érkeztek meg az első összetartás kezdetéig.)




Sporthírek






hirdetés