MKC: Sikerült a bravúr, pontot raboltak a Tatabányától

MKC: Sikerült a bravúr, pontot raboltak a Tatabányától
Mezőkövesd – Második bajnoki mérkőzésükön döntetlent értek el a remekül játszó mezőkövesdiek.

A szerda esti NB I-es férfi bajnoki mérkőzésre minden függönyt behúztak, hogy a napsütéstől megóvják a mezőkövesdi városi sportcsarnokot, ettől függetlenül rekkenő hőségben estek egymásnak a csapatok.

Álomszép gól

A kezdésre nem lehetett panasz: a hazaiak bátran dobáltak, és minden labdájuk a hálóban kötött ki (5. perc: 3-1). A vendégek időt kértek, ezt azonban Skaliczki László hamar visszaadta (11. perc: 6-5). Gyors cserék következtek itt is, ott is, majd Ciric betermelte negyedik találatát, az utolsót úgy, hogy az egész pályát végigloholta egy remek indítással. Volarevic több lövést hárított, így az esélytelenebb MKC jól tartotta magát. A portást homlokon találta a játékszer, a gyúrótól kapott egy kis fejmosást és folytathatta munkáját. Az első kiállítást a 17. percben Antal Sz. kapta, ugyanis nem engedte, hogy a dunántúliak indítsanak. Kétgólos (9-7) matyóvárosi fór után percekig nem változott az állás, aztán megtorpantak BenisékKrsman­cic pedig egyenlített (22. perc: 9-9). Kimaradt kövesdi büntető után Pásztor Á. a Grundfos együttesét juttatta előnyhöz, először az összecsapáson (9-10). Ez felpaprikázta a kék-feketében küzdő Mezőkövesdet, amely Antal Sz. álomszép, jobb felső sarkos bombájával visszaszerezte a vezetést. A hajrá a „bányászoknak” sikerült jobban, így előnnyel térhettek pihenőre.

Keményen küzdöttek

A szünetben sokan azt kérdezték, hogy ez a szervezett és alapvetően jól játszó MKC hogyan tudott az első fordulóban 15 góllal kikapni Balatonfüreden – a válasz helyett azonban jött a folytatás. Amely hasonlóan küzdelmes és élvezhető volt, mint az első félidő. A borsodiak nagyon felszívták magukat, lépést tartottak a jobb egyéni képességű játékosokból álló vendégükkel. Keményen védekeztek a csapatok, így ritkán zördültek a hálók. Vujovic emberelőnyből perdített a bal alsóba (42. perc: 14-15), majd Benis ikszre állította az eredményjelzőt. Amikor kettővel elhúzott a Tatabánya, a hazaiak mestere gyorsan tanácskozásra magához rendelte fiait. Az utolsó negyedórában rendre két góllal vezetett a fehérben „pompázó” vendéggárda, de Radnicék egyetlen pillanatra sem adták fel, erejük megfeszítésével csatáztak. Vujovic ronda szerelése piros lapot ért, Trivkovic pedig egalizált (50. perc: 19-19). A végéhez közeledve állandó megszakítások fűszerezték a drámát: hol a padlót törölték, hol a játékvezetők békítették a feleket, de olyan is volt, hogy a labda túlságosan ragadt. Érett a mezőkövesdiek egy pontja (28. perc: 22-22), amelyet úgy harcoltak ki, hogy csak öt-öt mezőnyjátékos tartózkodott a pályán az utolsó pillanatokban. Hatalmas ünneplésben részesült az MKC és ezt a fiúk meg is szolgálták.

– Kolodzey Tamás –


Jegyzőkönyv

Mezőkövesdi KC – Grundfos Tatabánya KC
23-23 (11-12)

Mezőkövesd, 500 néző. V.: Dobrovits, dr. Tájok.

Mezőkövesdi KC: Liszkai – Benis (3/1), Ciric (6), Antal Sz. (3), Radnic (3), Hajdu (2), Szepesi (5/2). Csere: Volarevic, Holló (kapusok), Kovács B. (-), Kovács P. (-), Füstös (-), Kiss R. (-), Grünfelder (-), Molnár F. (-), Trivkovic (1). Vezetőedző: Skaliczki László.

Grundfos Tatabánya KC: Miatovic – Pásztor Á. (4), Szöllősi (2), Dénes J. (-), Katzirz (-), Bodó (5), Diaz (1). Csere: Borbély (kapus), Vujovic (4), Juhász Á. (1), Krsmancic (3), Törő (-), Lele (2), Mazák (1), Gábor M. (-). Vezetőedző: Vladan Matic.

Kiállítások: 6, ill. 2 perc, plusz kizárás (Vujovic).

Hétméteresek: 4/3, ill. 2/0.

Skaliczki László: – Gratulálok a csapatnak, nagyot küzdöttek a fiúk. Örülök, hogy itthon 1 pontot elvettünk a kiváló Tatabányától.

Vladan Matic: – Be kell vallanom, hogy a Mezőkövesdi KC megérdemelte a döntetlent. Gratulálok a hazaiaknak.




Sporthírek






hirdetés