MKC: Sikerükkel versenyben maradtak

Menyhárt egri mozdulata oktatófilmbe illő
Menyhárt egri mozdulata oktatófilmbe illő - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – A bennmaradás szempontjából fontos találkozót nyertek szombaton a mezőkövesdiek.

Az NB I-es férfi bajnokság 18. fordulója sorsdöntőnek számított az alsóházban. A vendégeknek sikerült nyerniük, így versenyben maradtak, a táblázat azonban nagyon sűrű, több csapat is érintett, és még bármi megtörténhet az elkövetkezendő hetekben.

Küzdelmes volt

Az 1. percben Lorger kétszer védett, harmadszorra azonban már nem tudta hárítani Menyhárt bal szélről leadott lövését. A 4. percben Halilbegovic átlövését követően háromgólosra hízott a fürdővárosiak előnye. Pásztor I. is több labdát fogott, majd a sárga lapokat követően következtek a kiállítások. A 7. percre Dobó révén felzárkóztak a hazaiak (3–4), aztán a küzdőjelleg domborodott ki. A 14. percben a volt mezőkövesdi Szepesi egyenlített (7–7). A 18. percben Rédei talált be a kapuba és hozott össze két „fás” egri előnyt. Az MKC ebbe nem nyugodott bele, rákapcsolt és a 21. percben Halilbego­vic egalizált (11–11).

Két perc múlva megint az egriek neve mellett állt kéttalálatos fór (13–11), de ekkor is kitűnt, hogy hasonló képességű csapatok mérkőznek. A szünet előtt Lorger és Győri jeleskedtek a kapuban, a dudaszó előtt azonban Kiss G. gondoskodott arról, hogy a DVTK-Eger menjen nyugodtabban az öltözőbe.

A 31. percben Rédei 17–14-re módosított, a piros-fehérek azonban nem ijedtek meg, összekapták magukat, és még nagyobb elánnal vetették bele magukat a játékba. A 35. percben Halilbegovic döntetlenre színezte a meccset (17–17), aztán megint az otthoniak gyűjtöttek kétgólos előnyt (19–17). A 44. percben már felcsillant a vendéggyőzelem lehetősége, a nagy formában lévő Halilbegovic ugyanis fordított (19–20). Az 50. percben 22–22 után dőlt el a két pont sorsa. Öt perc alatt az MKC zsinórban négyszer vette be a hálót, Kovács P., Stankovic és Halilbegovic mellett a kapus Győri is szerzett egy üres kapus gólt (55. perc: 22–26). Ezt megfejelte Martins, aki az 57. percben 23–28-ra igazította az eredményjelzőt és innentől már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel nyernek a vendégek. Az egriek ugyan a hajrában 4–0-s szériát csináltak, de egyenlíteni már nem tudtak. Az MKC-nél több remek egyéni teljesítmény akadt, a kiválóan teljesítő csapat pedig nagy ünneplést kapott a gárda törzsszurkolóitól.

ÉM-KT


Jegyzőkönyv: DVTK-Eger – Mezőkövesdi KC 27–28 (16–14)

Eger, 900 néző. V.: Herczeg, Südi

DVTK-Eger: Lorger – Lezák (4), RÉDEI (6), Hegedüs M. (1), Kiss G. (1), Dobó Zs. (2), Szepesi I. (3). Csere: Vaskó (–), Takács B. (3), Füzi (–), Molnár B. (4/3), Bernatonis (3), Schmid (–). Vezetőedző: Tóth Edmond.

Mezőkövesdi KC: PÁSZTOR I. – Jancsó (–), Stankovic (1), Horváth L. (3), Jóga (2), HALILBEGOVIC (9), Menyhárt (4). Csere: GYŐRI (kapus) (1), Rodic (1), Dávid M. (–), MARTINS (4), Mikita (1), Kovács P. (2). Vezetőedző: Buday Dániel.

Kiállítások: 12, ill. 6 perc.

Hétméteresek: 3/3 a hazaiaknál.

Tóth Edmond: – A Mezőkövesd rászolgált a győzelemre. Sok ilyen mérkőzésünk lesz még, ezekre mentálisan is fel kell készülni. A folytatásban igyekszünk kijavítani ezt a kisiklást.

Buday Dániel: – Kemény és férfias küzdelemben szereztük meg a nagyon értékes győzelmet. Dicséret illeti a srácokat, mert megalkuvást nem tűrően harcoltak. Küzdünk tovább a bennmaradásért, igyekszünk majd minden lehetőséget megragadni.


Nem volt egy súlycsoportban a két csapat
Mezőkövesd - Hétközi mérkőzést játszott szerda este a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata. A bajnokság 18. fordulóját a vendégek nemzetközi kupakötelezettsége miatt hozták előre. A találkozót 105 perces csúszással kezdték (sokkal kevesebb néző előtt, mint általában), a fürediek ugyanis ...

CYEB Budakalász vs. Mezőkövesdi KC
Mezőkövesd - Újabb idegenbeli döntetlennel maradt versenyben a Mezőkövesdi KC férfi kézilabdacsapata. Az NB I-es bajnokság 16. fordulója Budakalászra szólította a fürdővárosiakat. A bennmaradásért küzdő együttesek annak tudatában léptek pályára, hogy a nyertes lépéselőnybe, a vesztes pedig komoly...