MKC: Orosházán nem sikerült szépségtapaszt szerezni

Akt.:
MKC: Orosházán nem sikerült szépségtapaszt szerezni
MKC: Orosházán nem sikerült szépségtapaszt szerezni
Az idény utolsó idegenbeli bajnokiján (is) pont nélkül maradt az MKC férfi kézilabdacsapata.

A férfi kézilabda NB I 9-12. helyéért zajló rájátszás 5. fordulójában a már biztosan kieső helyen végző Mezőkövesdi KC a biztosan bentmaradó Orosházi FKSE vendége volt pénteken este. A találkozót az MKC kezdte jobban (1-2, 3-4), és még az első félidő közepén is egyenlő volt az állás, annak ellenére, hogy hetest is hibázott a borsodi csapat (7-7). Azonban ezt követően előjöttek a kövesdiek szokásos hibái. A vendégek egymás után hibázták el a ziccereiket, a támadásaikba szinte mindig hiba csúszott, ráadásul az elején jól védő Tóth K. formája is megbicsaklani látszott. Az MKC főleg bal szélről, és beállós helyről kapta a gólokat (12-8). Ennek a rossz tendenciának a megállításában az időkérés valamelyest segített, de a másodszori kapuscsere, miután Mellust Holló váltotta, túl nagyot nem lendített a csapaton, annak ellenére, hogy jól sikerült, mert a hazaiak kapuja előtt nem találták fel magukat a kövesdiek (16-12).

Fordulás után

A második játékrész elején a hazai gárda nagy lendülettel kezdett, az MKC már védekezésben sem tudta azt nyújtani, amit az első játékrészben, így 5 perc játék után hét gól lett a csapatok között (20-13). Ekkora gyakorlatilag eldőlt a meccs, az orosháziak örömjátékához az MKC játékosai csak asszisztáltak. 25-15-nél a 40. percben kért időt Buday edző, valószínűleg nem azért, mert bízott a csodában, hanem, hogy a kiütéses vereséget megakadályozza. Amikor visszamentek a pályára a csapatok, a hazai együttes szerzett gólt, a vendégek pedig azért küzdöttek, hogy 10-en belülre kerüljenek. Ekkora már átrendeződött az orosházi cserepad, szinte minden hazai játékos lehetőséget kapott, és élt is vele. Az MKC részéről a ziccerek értékesítése továbbra is gondot okozott, és a védőmunkáért sem lehet dicsérettel illetni a csapatot.


JEGYZŐKÖNYV

Orosházi FKSE – Mezőkövesdi KC 38-30 (16-12)

Orosháza, 300 néző. V.: Herczeg, Südi.

Orosházi FKSE: HERJECZKI – Balda (1), MAZIC (4), DUKIC (6), Berta (1), Pál G. (3), KEKEZOVIC (7). Csere: Pajkó (kapus), Ambrus (2), Bali (2), FREY (5), Kovács A. (2), Raffai (1), Bemiloud (1), Maric (2), Benák (1). Vezetőedző: Füzesi Ferenc.

Mezőkövesdi KC: Tóth K. – Benis (5), Bécsi (-), Kiss Á. (6), Rossoni (3), Fekete (1), Németh T. (2). Csere: Melus (kapus), HOLLÓ (kapus), Szabó T. (-), Korsós (-), Rosta M. (-), Gubó (3), MORVA (2), Molnár F. (5), Gamrát (-), Lezák (3). Vezetőedző: Buday Ferenc.

Füzesi Ferenc: – Nehezen indult a mérkőzés, de a védelmünk stabilizálódott, és a támadójátékunk is feljavult, úgyhogy a végére gálamérkőzés lett belőele.

Buday Ferenc: – Gratuálok az Orosházának a győzelemhez és bentmaradáshoz. Taktikai elképzeléseink ezúttal sem működtek, egyéni hibák miatt. Köszönjük a szurkolóknak, hogy eljöttek és segítették a küzdelmünket.



Sporthírek






hirdet�s