MKC: Nehezen érthető végjáték

Akt.:
MKC: Nehezen érthető végjáték
Balmazújvárosban játszott pénteken este a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata.

A férfi alsóház, a 7–12. helyért zajló küzdelemsorozat 7. fordulójában a balmazújvárosi együttes otthonába látogatott el pénteken a dél-borsodi gárda. Mivel a házigazda hajdúságiak a kiesés elkerüléséért harcolnak – míg a vendégek a nyolcadik hely megtartásáért, netán a hetedik pozíció megszerzéséért –, így mindenképpen nekik volt fontosabb az összecsapás megnyerése, viszont a kövesdieket fűtötte a visszavágás vágya a Kavicsos-tó partján korábban elszenvedett vereségért. Vegyesen, felváltva estek a gólok az első félidő első részében (3-3, 6-6), és mindez igazából a nyitó felvonás második szakaszára sem változott meg (23. perc: 8-9).

Pontos befejezések

Az MKC védekezésben jó szintet hozott, támadásban akadtak olyan akciók, amelyeket elkapkodtak Radnicék, de végül egyik fél sem tudott előnyt szerezni a szünetig. A krónikához tartozik még Ilic egy értékesített büntetője, aki bár sérült, erre a momentumra bement a pályára, s ahogyan eddig is, magabiztos végrehajtónak bizonyult.

A második felvonást nagyon jól kezdte az MKC, tíz perc alatt egy 6-2-es szériát produkáltak, precízek, pontosak voltak az akciók befejezéseinél, és átlagon felüli volt a teljesítmény védekezésben. Nem sok helyzetet tudtak kialakítani a balmaziak, de amikor igen, akkor védtek a kövesdi kapusok – éppen aki lehetőséghez jutott. Ezt követően kölcsönösen terhelték a másik hálóját a felek, őrizgette három-négygólos fórját a Kövesd, sőt, amikor Atsushi büntetőt hibázott, az ellentámadásból 19-25 lett az állás (53. perc). A végjátékban olyan döntések is születtek a játékvezetők részéről, amelyeket nemigen értettek a borsodiak, ezeknek köszönhetően egyre inkább lábra kapott a belelkesült házigazda, és lépésről lépésre közelítették meg az MKC-t. Az 59. percre fordulva Terenyi, aztán kevéssel később Pálos kapott kétperces büntetést, amelyet kihasználtak a hajdúságiak, akik két másodperccel a lefújás előtt tudták döntetlenre menteni a meccset a kettős emberhátrányban lévő MKC-vel szemben.

ÉM-MI

Jegyzőkönyv

Kőnig Trade-Balmazújvárosi KK – Mezőkövesdi KC
26-26 (12-12)

Balmazújváros, 700 néző. V.: Herczeg, Südi.

Balmazújváros: Knezevic – Dioris (2), Dzono (2), Bali (7), Curuvija (3/2), Balázs (-), Atsushi (2/2). Csere: Pajkó (k), Temesvári (1), Korsós (1), Oláh T. (-), Kovacech (2), Hajdú (2), Horváth D. (-), Dolic (-), István (4). Vezetőedző: Füzesi Ferenc.

Mezőkövesdi KC: Liszkai – Pálos (3), Lókodi (3), Trivkovic (2), Radnic (3), Grünfelder (4), Vasic (3). Csere: Volarevic (k), Holló (k), Molnár F. (-), Ciric (2), Ilic (1/1), Nakhayenka (-), Szepesi (-), Terenyi (5), Kovács P. (-). Vezetőedző: Skaliczki László.

Kiállítások: 4 perc, illetve 10 perc.

Hétméteresek: 5/4, illetve 1/1.

Füzesi Ferenc: – Nem értem a csapat hozzáállását, mert ötven percig úgy éreztem, hogy nem az folyik a pályán, amit megbeszéltünk, nem volt bennünk erő.

Skaliczki László: – Ötven percig az történt a pályán, amit mi akartunk, de az utolsó pár percet nem értem…




Sporthírek






hirdetés