MKC: Nagy teher szakadt a nyakába

Akt.:
Még nem dőlt el, hogy a válogatott Szepesi István (a labdával) marad-e Mezőkövesden
Még nem dőlt el, hogy a válogatott Szepesi István (a labdával) marad-e Mezőkövesden - © Fotó: Tóth B.
Mezőkövesd – Néhány nappal ezelőtt Pap Tamást választották meg a Mezőkövesdi Kézilabda Club elnökének.

Az előzmény ismert: Mata Tibor lemondott, így új vezetőre volt szükség az egyesület élén. A választás a 40 esztendős Pap Tamásra esett a Mezőkövesdi KC-nál, amely a 2017/18-as évadban a férfi kézilabda NB I/B-ben indíthat csapatot az élvonalbeli búcsúját követően.

Igent mondott

– Az egri székhelyű Flott-Trans Kft. szervizvezetője vagyok – mondta az elnök, majd így folyatta: – Bár sportági múlttal nem rendelkezem, de a mezőkövesdi kézilabda életét évek óta figyelemmel kísérem, néhány éve aktívan is részt veszek benne. Elnökké választásom előzményeként annyi történt, hogy kilenced magammal felvételt kértünk a sportszervezet tagságába. Ebből öten felvételt nyertünk, így összesen tizennyolcan lettünk tagok. Ezt követte az elnökségi tagok választása, amelybe szintén jelöltek, és a nyolc kandidálóból végül öten állítottuk fel az elnökséget.

A testület pedig engem kért meg arra, hogy vállaljam el az elnöki pozíciót. Ezt megtettem, így már egy hete irányítom az MKC-t.

Az elnök ezután arról beszélt, hogy nagy felelősség és – szavait idézve – nagy teher zúdult a nyakába.

– Már érzem, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, de ez a kihívás szükséges a változás, a növekedés megteremtéséhez – folytatta Pap Tamás. – Sok feladatom van, de a négy elnökségi tag mindenben segít, támogat, így nem egyszemélyes „vállalkozást” irányítok, hanem közösségi munkát végzünk. A már említett sok teendő közül most az a legfontosabb, hogy megtaláljuk az immár NB I/B tagsággal rendelkező felnőttcsapatunk vezetőedzőjét. Több név is szóba került, egy-két héten belül biztosan felkérjük a számunkra legalkalmasabb szakembert.

Átalakul a gárda

Az élvonaltól elköszönt alakulat külföldi szekciója már elhagyta a klubot, és a hazaiak közül is csak néhány játékossal tárgyalnak a további együttműködésről.

– Természetesen a vezetőedző megtalálása mellett az új fiúk megkeresése is sürgető feladat – közölte az elnök. – Vannak kiszemeltjeink, a tárgyalások folyamatosan zajlanak, és néhány hét múlva remélhetőleg célba érünk, összeáll a csapatunk.

Pap Tamásnak szóba hoztuk a visszajutás kérdését, vagyis azt, hogy milyen célokat tűznek maguk elé, de erre kitérő választ adott:

– Pár nap elnökösködés után nem adhatok felelőtlen ígéreteket, hiszen még nem tettünk pontot a személyi kérdések végére sem. Várhatóan csak a tisztes helytállást fogjuk meghatározni, de most még igencsak óvatosan kell fogalmaznom, a kézilabdázás helyi kedvelőit pedig arra kérem, hogy legyenek türelemmel. Hosszú távú célunk egyébként mindenképpen az NB I-be való visszajutás.

Nyitnak a fiatalok felé

– Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban is fajsúlyos döntéseket kell hoznunk, ezek előkészítése már megkezdődött. Szeretnénk minél több fiatalt integrálni a kézilabda világába, ehhez pedig a klub a jövőben is színvonalas szakmai és tárgyi feltételeket kíván biztosítani – mondta Pap Tamás.

Kolodzey Tamás








hirdet�s