MKC: Már az első félidőben eldőlt

MKC: Már az első félidőben eldőlt
A férfi kézilabda NB I alsóházi rájátszásának 4. fordulójában vereséget szenvedett a Mezőkövesdi KC.

A 7-12. helyért küzdő matyóvárosiak arra készültek, hogy ott folytatják, ahol a Magyar Kupában abbahagyták: ennek jegyében győzni mentek a bennmaradásért harcoló Komló otthonába. Az viszont nagy hátrány volt számukra, hogy majdnem 390 kilométert kell buszuzniuk, ez pedig érződött is a játékukon.

Naggyá tették

A találkozó sorsa már az első félidőben eldőlt. Ebben a szakaszban a vendégek naggyá tették a hazaik kapusát, akit szó szerint kékre-zöldre lőttek. Az MKC támadójátéka nem állt össze, átlövői gyengén muzsikáltak, védőjátékuk pedig szintén kívánni valót hagyott maga után. Skaliczki László sokat cserélt, mindhárom kapusát is beküldte, de fordulatot nem tudott elérni. A hét gólos hátrány miatt elment a kedvük a játéktól Vasicéknek, maguk sem hittek abban, hogy a szünet után képesek lesznek fordítani.

A második féidőt azonban meghozta a fordulatot, köszönhetően annak, hogy a borsodiak mestere rendet tett a fejekben. Jól kezdtek a kövesdiek, akik folyamatosan csökkentették hátrányukat: előbb négy, majd három gólra zárkóztak fel és nagy erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy egyenlítsenek. Mínusz kettőnél megszerezték a labdát és ha akkor gólt szereznek, akkor még bármi történhetett volna, támadásukat azonban sikertelenül zárták, a kapu fölé dobták a labdát, utána pedig beletörődtek a sorsukba.

Nem bírják a sorozatot

Hiába nyerték meg a második játékrészt, a csúnya elsőt már nem tudták semmissé tenni, kijavítani, így folytatódott a kövesdiek hektikus szereplése: hol remekelnek, hol szerény játékkal rukkolnak ki – Komlón éppen az árnyékos oldalra kerültek, pedig a játékvezetésre sem panaszkodhattak: az öt komlói kiállítással szemben csak egy mezőkövesdi büntetést osztottak ki. A vendégek lelkesedésükre ugyan nem lehetett panasz, de újra kiütközött az, amivel hónapok óta bajlódnak: nem bírják a sorozatterhelést. Csapatuk még nem érett arra, hogy egy hét alatt három tétmérkőzést vívjon. Ahhoz, hogy az NB I-ben – ráadásul idegenben – pontot, vagy pontokat szerezzenek az is kellene, hogy négy-öt kulcsemberük nyújtson átlagon felüli teljesítményt, Komlón viszont csak ketten kerültek ebbe a kategóriába, ennyiért pedig nem járt pont.

ÉM-KT

Jegyzőkönyv

Sport36 Komló – Mezőkövesdi KC
26-23 (16-9)

Komló, 600 néző. V.: Dobrovits, dr. Tájok.

Sport36 Komló: Selymes – Oszlár (-), Mester (-), Hadziomerovic (1), Nagy Z. (-), Szöllősi B. (5), Radjenovic (3/1). Csere: Granic (kapus), Semikov (11/2), Szögi (3), Bujtár (1), Sebestyén (1), Marcsek (-), Wéber (1). Vezetőedző: Ratko Djurkovic.
Mezőkövesdi KC: Volarevic – Vasic (6), Ciric (-), Ilic (3/3), Radnic (3), Trivkovic (-), Pálos (1). Csere: Holló, Liszkai (kapusok), Terenyi (1), Grünfelder (2), Nakhayenka (-), Lókodi (6), Molnár F. (1), Szepesi (-), Kovács P. (-). Vezetőedző: Skaliczki László.

Kiállítások: 10, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3.

Ratko Djurkovic: – Nagyon fontos találkozó előtt álltunk, hiszen nehéz helyzetben vagyunk. Tudtuk, hogy rajtunk csak a győzelem segíthet, így is álltunk a meccshez. Játékunk szervezett volt, ennek jutalma a két fontos pont. Így tovább él a remény, amelynek beváltásához vendégként is meglepetést kellene okoznunk.
Skaliczki László: – Az első félidőt sajnos átaludtuk, a másodikban pedig már nem tudtuk ledolgozni tetemes hátrányunkat.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s