MKC: Kézilabdában még a kedd is lehet sportági ünnepnap

Akt.:
MKC: Kézilabdában még a kedd is lehet sportági ünnepnap
Mezőkövesd – Kedd este vendégként, előkelő helyen lépnek pályára a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdázói.


A fürdővárosiak 18 órától a Telekom Veszprém otthonában szerepelnek. A két együttes – ezt mindenki tudja – teljesen más osztályt képvisel: a házigazdák a kontinens legjobbjai közé tartoznak, állandó szereplői a Bajnokok Ligájának, míg a borsodiak a bennmaradásért küzdenek a honi élvonalban. A keddi bajnoki szokatlan időpontját az indokolja, hogy a dunántúliak a „semleges” napokra teszik magyarországi fellépéseiket, a hetek utolsó napjaiban pedig nemzetközi feladataiknak tesznek eleget.

Örülnek a meccsnek

– Találkozónkat ünnepi alkalomnak tartjuk – mondta Molnár Ferenc, a kövesdiek vezetőedzője. – A fiúknak hangsúlyoztam, hogy örüljenek ennek a mérkőzésnek, ugyanis ritkán lesz alkalmuk a veszprémi csarnokban és légkörben való fellépésre. Mert az is lehet, hogy a jövőben változik a kiírás, a lebonyolítás rendje és a jó sorsunk nem vet majd minket a Veszprém útjába. Szóval egészséges drukk van bennünk, és büszkék vagyunk arra, hogy a sportág hazai szentélyében küzdhetünk. Ami nekünk ünnepnap, az a Telekomnak valószínűleg edzés lesz: ők harmincöten vannak, ellenünk szinte bizonyosan nem lépnek pályára azok, akik a Kiel elleni BL-meccsen szerephez jutottak. Ezért aztán, a szokásos hangolásunk jegyében, most nem tartottam közös videózást, ennek nem láttam értelmét. Mi gyakorolni és tanulni megyünk nagynevű ellenfelünkhöz, célunk csupán az, hogy elkerüljük a kiütést. Remélem, hogy nem mi leszünk az az NB I-es együttes, amely a legnagyobb arányú vereséggel kénytelen hazautazni a Balaton-felvidékről. Az „odavágó” arányát, a nálunk született 21-31-et most is elfogadnám.

Részfeladatok

Molnár Ferenc ezután arról beszélt, hogy – az eredmény alakulásától függetlenül – minden jegyzőkönyvbe beírt játékosát pályára küldi majd:

– Azt már korábban eldöntöttem, hogy valamennyi sportolónknak bizonyítási lehetőséget adok. A gyerekek érezzék a saját bőrükön, hogy hol vannak, kik ellen kézilabdáznak. Arra törekszünk, hogy lehetőleg minél kevesebb gólt kapjunk és legyenek jó periódusaink, hogy pozitívan jöjjünk ki egy-egy védekezési vagy támadási variációból, esetleg emberelőnyös szituációból. Azaz kedden este hatékonyan és hatásosan szeretnénk megoldani a részfela­datainkat a Telekom Veszprém fiataljaival szemben. Mert abban biztos vagyok, hogy náluk a feltörekvő korosztály tagjai jutnak majd főszerephez. Amit lehet, igyekszünk tőlük ellesni, a jobbtól ugyanis nem szégyen tanulni. A veszprémi meccsen már a soron következő feladatainkra koncentrálunk: jövő szerdán az Eger ellen kupamérkőzés vár ránk, majd ugyancsak jövő vasárnap a Gyöngyöst fogadjuk. Az említettek hasonszőrű gárdák, nekünk velük szemben kell partiban lennünk és nem a Veszprémmel.

Az MKC-ben mindenki egészséges, így senki nem marad ki a keddi „kalandból”.

ÉM-KT








hirdetés