MKC: Két meccs és a tisztesség

Buday edző hiába idegeskedett a múlt vasárnap, a csapat nem tudta igazolni, hogy helye van az NB I-ben
Buday edző hiába idegeskedett a múlt vasárnap, a csapat nem tudta igazolni, hogy helye van az NB I-ben - © Fotó: Bujdos Tibor
Pénteken 18 órától Orosházán lép pályára az MKC a férfi NB I alsóházi rájátszásának 5. fordulójában.

Az, hogy milyen eredmény születik ma este a kövesdiek vendégjátékán abból a szempontból már mindegy, hogy eldőlt: a Buday Ferenc által irányított együttes kiesett az élvonalból. Merthogy csütörtökön este rendezték – ugyanebben a fordulóban – a VarioAuto-Pécs KC – Tatai HAC mérkőzést, amely baranyai sikert hozott, amivel a házigazdáknak tíz pontjuk lett. Az MKC matematikailag ugyan még utolérhetné a pécsieket (amennyiben mind a két, hátralévő összecsapását hozná, a PKC pedig az utolsó fordulóban, jövő szombaton kikap az Orosházától), ám azonos pontszám esetén először az egymás elleni eredmények döntenek, és ebben jobb a VarioAuto – mert bár hazai környezetben 28-27-re kikapott a Mezőkövesdtől, a visszameccsen 34-28-ra nyert Dél-Borsodban.

Az élsportoló karaktere

– Csalódott, szomorú vagyok, ugyanis nem sikerült az, amiért idejöttem, kudarcot vallottam, amit nagyon sajnálok… – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak letörten Buday Ferenc. – Részeredményeket értünk el, elléptünk a nulláról, úgy tűnt sikerülhet, sokat dolgoztunk a játékosokkal, ám amikor ott voltunk a kapuban, kétszer is, elbuktunk. Az edzéseken hajtottak a srácok, de az igazi élsportoló karakterét az mutatja, ha a tréningeken hozott energiáinak a dupláját képes hozni a versenyen, a fontos meccsen, ha a feladattól olyan motiválttá válik, hogy teljesen felszabadult lesz. Én ezt vártam, minden lehetséges eszközzel azon voltam, hogy a tét pozitív irányba hasson, ehelyett visszafelé sült el a dolog…

Koncentráció deficit

A szakember adott egy szokásos, rövid nyilatkozatot a legutóbbi vesztes találkozót követően, amit ezúttal kiegészített.
– Lőttünk huszonnyolc gólt, amivel mérkőzést lehet nyerni, ezen kívül kihagytunk közel húsz ziccert, ami jelez egyfajta koncentráció deficitet – fogalmazott Buday Ferenc. – Elképzelhető, hogy ez egy berögzült tulajdonság, lehet, erre nem mentünk rá eléggé, vagy nem voltunk hatékonyak.

A Kövesd előtt van még két összecsapás, és bizony jelentős energiákra lesz szükség az edzőtől, hogy ezen csatákra, az adott helyzet ellenére, megfelelően felpörgesse kézilabdázóit.

– A munkát, annak intenzitását semmi sem befolyásolja – szögezte le Buday Ferenc. – Sőt, én azt hiszem, most kell elővennünk a becsületünket, azt, hogy van bennünk büszkeség, ezért remélem, tisztességesen lehozzuk ezt a két mérkőzést, négy ponttal. Ez a kötelességünk.

ÉM-MI

 Az állás a 9-12. helyért

9. Orosháza-Alexandra 4 4 – – 121-101 11 (3)
10. Variouto-Pécs 5 3 – 2 155-149 10 (4)
11. Mezőkövesd 4 2 – 2 110-107 6 (2)
12. Tata 5 – – 5 140-169 1 (1)

Zárójelben az alapszakasz helyezés után kapott bónuszpontok száma. A 11. és a 12. helyezett esik ki az NB I-ből.

Az utolsó, 6. forduló párosítása (május 19., 18.00): Mezőkövesdi KC – Tatai HAC, VarioAuto Pécs KC – Orosházi FKSE-Alexandra. 

Férfi kézilabda NB I – Pécsi siker a Tata ellen

A Pécs hazai környezetben két góllal bizonyult jobbnak a Tatánál a Budapest Bank férfi kézilabdaliga alsóházi rájátszásának csütörtöki mérkőzésén.








hirdetés




hirdet�s