MKC: Fürödni nem akarnak Füreden – felkészülésnek is szánják

Akt.:
Nagy bravúr lenne a pontszerzés
Nagy bravúr lenne a pontszerzés - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Szombat este vendégként küzd a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata.

A bajnokság 4. fordulója a magyar tenger partjára szólítja a borsodiakat: a Balatonfüredi KSE – Mezőkövesdi KC mérkőzés 18 órakor kezdődik. A találkozó toronymagas esélyesei a hazaiak, akik eddig ugyan csak 2 pontot gyűjtöttek, de ez csalóka tükörkép róluk, hiszen az egyaránt BL-szereplő Mol-Pick Szegeddel és a Telekom Veszprémmel találkoztak, sőt letudták a tatabányai mérkőzésüket is. Az MKC eddig ugyancsak négy meccsen van túl, mérlege három vereség és egy döntetlen (hazai környezetben, hullámzó meccsen a CYEB Budakalász ellen).

Százszázalékosan

– A Balatonfüred élcsapatnak számít – kezdte Buday Dániel, a borsodiak vezetőedzője, majd hozzátette: – Legutóbb a negyedik helyen végeztek a bajnokságban, a Magyar Kupában pedig kiharcolták a bronzérmet. Már csak ebből is kiindulva ők a favoritok, de a csata számukra egyáltalán nem lesz sima. Ugyanis mi nem feltartott kézzel utazunk a Balaton partjára, arról pedig szó sem lehet, hogy „befürödjünk”. Mindenkit arra emlékeztetek, hogy Csurgón is voltak nagyszerű pillanataink és annak ellenére, hogy alulmaradtunk, a csapat egyes szakaszokban jól produkált.

A tréner ezután arról beszélt, hogy az MKC, kis csapat lévén, így kalkulál:

– Ahol lehet, ott pontot, vagy pontokat próbálunk gyűjteni. Minden összecsapásunkon az a célunk, hogy száz százalékot nyújtsunk, és amit aznap lehet, kaszáljunk le. Mivel nagyon tisztességesen dolgozik mindenki, a fiúk apait-anyait beleadnak a munkájukba, bizakodó vagyok. Szó szerint idézem azt, amit a srácoknak mondtam: Füreden sok mindent nyerhetünk, veszíteni valónk viszont nem lehet. Bárhogyan is alakul a mérkőzés, fellépésünk egyfajta felkészülés lesz a DVTK-Eger elleni hazai, szomszédvárak közötti, jövő heti rangadónkra.

Jön a feltöltés

Az újonc mezőkövesdiek nagyon várják már az október-novemberben rájuk váró mintegy háromhetes szünetet, ebben az időszakban valószínűleg bővülni fog a jelenlegi szűk keretük.

– Amikor levegőhöz jutunk, regenerálódhatunk és lesz időnk arra, hogy feltöltsük az akkumulátorainkat. Ilyenkor több dolgot tudunk megbeszélni, tanulni, mert a kézilabdára is igaz az a mondás, mely szerint a jó pap holtig tanul, így nekünk is van még mit elsajátítanunk. Most azonban jön a soron következő csatánk, így egyelőre ez lebeg a szemünk előtt.

ÉM-KT


Kérdőjelek

A matyóvárosiaknál Kovács P. sérülés miatt szinte biztosan nem szerepelhet, Rodic játéka ugyanezért szintén kérdéses, míg Horváth L. – a kölcsönadási szerződésének feltételei miatt – nem ölthet mezt magára Balatonfüreden. A mester szerint ezek a tények nehezítették a meccsre való ráhangolódásukat, de nem panaszkodnak, ez nem kenyerük.