MKC: Elkésett, aztán hengerelt a Füred

Akt.:
Nem volt egy súlycsoportban a két csapat
Nem volt egy súlycsoportban a két csapat - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Hétközi mérkőzést játszott szerda este a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata.

A bajnokság 18. fordulóját a vendégek nemzetközi kupakötelezettsége miatt hozták előre. A találkozót 105 perces csúszással kezdték (sokkal kevesebb néző előtt, mint általában), a fürediek ugyanis baleset következtében fellépő közlekedési nehézségek miatt jókora késéssel érkeztek meg Mezőkövesdre. Az MKC nélkülözte azt a Horváth L.-t, akit éppen a Balaton-partiak adtak kölcsön, mert a klubok közötti megállapodás szerint pedig nem léphetett pályára, így a hazaiak mindössze tizenhárom játékos nevét írták be a jegyzőkönyvbe.

Nagy különbség

Nagy kérdés volt, hogy a meccsen a hazaiakat fogja-e jobban zavarni a kitolt start okozta hosszú semmittevés vagy a füredieket, akik hosszú ideig a buszukban vesződtek. Az első hazai támadás zátonyra futott, ebből Hornyák szélvész gyorsan elment, aztán Topic ziccerét kivédte Pásztor I., majd Halilbegovic büntetőből egyenlített. Nem sokkal később Topic háromszor is betalált, pedig csüngtek a nyakán (7. perc: 2–4), majd Kemény találatát itthoni időkérés követte. Támadásban tanácstalan volt a Kövesd, a Balatonfüred meg állandóan leindított (2–7). Rodicnak emberelőnyből sokadszorra ment az átlövés, majd két BKSE-akció zárult eredménytelenül. Stankovic belemenését Uelington két kapufás góllal bosszulta meg (15. perc: 3–8). Halilbegovic a bal sarokba talált, de rosszul esett és a derekát fájlalva terült el a padlón.

A 17. percben Pásztor I. kifogta Máthé hetesét, a túloldalon Stankovic bátorsága hozott találatot (5–8). Csoknyai István reklamált, figyelmeztették, erre a mester úriember módjára elnézést kért és jelezte: fékezni fogja magát. A 21. percben Kovács B. mesteri bejátszását Martins vágta kapura, Bősz nagy bravúrral a tetőre mentett. Szöllősi kétszer villant (a második csuklóból elengedett labdája volt) és máris 5–11-re módosított. A 26. percben 6–13-nál eldőlni látszott a találkozó, bár jött egy váratlan vendég időkérés. A szünetre kialakult a számok duplája, így izgalom nem maradt a folytatásra.

Játszi könnyedséggel

A fürediek pár adogatás után már céloztak is, a hazai építkezéshez Buday Dániel kétszer is mezőnyjátékosra cserélte kapusát, de ebből csapata két gólt kapott (a kapus Bősz is feliratkozott a listára, bevette az üresen maradt ketrecet) és 9–19-nél menetrendszerűen következett a piros-fehérek tanácskozási szünete. Győri két remek védéssel vétette észre magát, közben Stankovic és Kovács B. is kozmetikázott (37. perc: 11–19). Uelington ütött, két percért, Kemény azonban emberhátrányból is a bal sarokba bombázott. A vendégtréner 12–22-nél is bőszen magyarázott, pedig Bősz amit csak tudott, kifogott. Látszott, hogy a fürediek hosszú kispadja következtében mindig friss embereket küldhettek be, ettől függetlenül Menyhárt kínai figurája nagy tapsot kapott. Jancsó addig cifrázta büntetőjét, amíg a portás kezébe csapta a labdát, de ezeknek az epizódoknak nem volt nagy jelentőségük. Győri nagyokat produkált, majd pár technikai hibát és belépést jegyezhettünk fel. A 49. percben Mikita már megcsinálta a nehezét, aztán ziccerből fölé kanyarított. A hajrában is tartották a tízet a vendégek (16–26), így csak a különbség volt kérdéses a bajnoki ,,edzőmeccsen”.

ÉM-KT


Jegyzőkönyv

Mezőkövesdi KC – Balatonfüredi KSE 20–32 (8–16)

Mezőkövesd, 300 néző. V.: Andorka, Hucker.

Mezőkövesdi KC: Pásztor I. – Menyhárt (2), Halilbegovic (5/2), Mikita (1), Jóga (-), Stankovic (6), Kovács P. (1/1). Csere: Győri (kapus), Jancsó (1), Martins (2), Kovács B. (1), Rodic (1), Dávid M. (-). Vezetőedző: Buday Dániel.

Balatonfüredi KSE: Bősz (1) – Hornyák (3), Kemény (4), Topic (6), Uelington (1), Szöllősi B. (8), Vajda (1). Csere: Andó (kapus), Fazekas (kapus), Máthé D. (2), Semenov (2), Bóka (–), Déber (1), Németh B. (3), Kancel (–), Németh A. (–). Vezetőedző: Csoknyai István.

Kiállítások: 4 perc, ill. 8 perc.

Hétméteresek: 4/3, ill. 1/0.

Buday Dániel: – Csalódott vagyok a csapat teljesítménye miatt. Tizenhárman voltunk, Horváth L. sem játszhatott, de ennek ellenére többet vártam. Megilletődötten kézilabdáztunk, kihagytunk 10 ziccert. A fejekben kell rendet teremteni a következő mérkőzésekre.

Csoknyai István: – A késésünk rányomta a bélyegét a csapatok teljesítményére. Mi az első félidőben könnyű gólokat szereztünk, a szünet után gyors játékot produkáltunk, de ezt sok hibával tettük, úgyhogy sokat kell még dolgoznunk, a további sikerekért.