Múlt szombaton megszerezte első két pontját az MKC a bajnokságban, mégpedig egy utolsó pillanatban elért találattal. A gólt Lezák Áron ,,jegyezte”, a passzt viszont a 39 éves Bécsi János adta.
– Szerintem nem igazán számítottak arra a kecskemétiek, hogy éppen a legfiatalabbra fog kijönni a figura – mondta lapunknak a jobbátlövő, aki technikai vezető is egyben. – Áron bevállalta, és szépen megcsinálta… Annak, hogy szerepel a nevünk mellett két egység, nyilván van egyfajta lélektani hatása, eddig ugyanis csak kudarcokban volt részünk. A ,,gyerekeknek”, és persze nekünk, rutinosabbaknak is pozitívum, ezt már lehetett érezni a heti edzésmunkán, nem voltunk olyan görcsösek, mint korábban.
Bécsi János arra a kérdésre, hogy ,,Közel a negyvenhez miként lehet felpörögni, s olyan teljesítményt nyújtani, mint amilyet egy hete?”, az alábbiakat válaszolta:
– Nem maradhatok le ,,Muki”, Fekete Laci mögött, aki már túl is van a jelzett koron… – csempészett bele humort is a nyilatkozatába a mezőkövesdi kézis. – Komolyra fordítva: Buday Ferenc azt mondta, számít ránk is teljes mellszélességgel, s nem mintha eddig nem vettem volna komolyan a munkát, de most még komolyabban veszem.
Az MKC vezetőedzője, Buday Ferenc múlt szombaton este nagyon örült – nem volt egyedül ezzel a csarnokban…
– Sok mindennel elégedett voltam, de leginkább azzal, hogy a közös munkánk itthon hozott sikert – tette hozzá a szakember. – De nem ülhetünk ezen a két ponton, mert rengeteg még a lemaradásunk, továbbra is ugyanígy kell dolgoznunk, fejlődnünk. Ehhez minden lehetőséget meg kell ragadnunk, igaz, mostani ellenfelünknek, a Csurgónak tizenhét pontja van a mi kettőnkkel szemben. Másfél évig ott voltam edző, tudom, ismerem a viszonyokat, szeretném, ha a játékosok ugyanúgy mindent megtennének, és pozitívabb kézilabdát nyújtanánk, mint Tatán.
A trénernél érdeklődtünk arról is, vajon mi a véleménye, hogy csak aznap tudnak elutazni Csurgóra (ami több száz kilométer) és szinte a buszról leszállva kell pályára lépni.
– Nem a legideálisabb megoldás, de meg lehet csinálni, ha az ember rákészül. Utaztam én már platós IFÁ-val, meg Olaszországban járatos busszal 700 kilométert, úgyhogy…
ÉM-MI
December 10-ig kértek időt |
| Elfogadta a Mezőkövesdi KC benyújtott beszámolóját a képviselő testület a szerda délelőtti ülésen – adta hírül a regionális sportportál. – A klub terveivel kapcsolatos kérdésekre válaszolva Holdoner István elnök elmondta, három-négy rutinos, NB I-es kézilabdázó leigazolását tervezik. A tárgyalások folynak, a kiszemelt játékosok december 10-ig kértek időt a döntés meghozatalára, hiszen klubjaik tartozásokat halmoztak föl feléjük. A Mezőkövesdi KC célja azonban továbbra is az, hogy fiatalokkal, lehetőség szerint helyi nevelésű játékosokra építve szerepeljenek az első osztályban. A nyári keretátalakítási döntések meghozatalát, a koncepcióváltást a költségvetés csökkenésével is indokolta a sportvezető. |