MK: az első lépést a négyért

Foxiék a négy közé kerülésért játszanak a Zetével
Foxiék a négy közé kerülésért játszanak a Zetével
A sorozatban már a legjobb négy közé jutásért mérkőznek a még álló együttesek: a DVTK-nak a ,,sors keze” a Zalaegerszeget juttatta a sorsolás alkalmával, amellyel szerdán 5 órakor csapnak össze Sipekiék, hazai pályán.

A párharc első felvonásán a piros-fehérek számára a cél nyilvánvalóan az lehet, hogy előnyt szerezzenek a két hét múlva sorra kerülő visszavágóra. De persze akkor sem lenne lefutott a csata, ha mindez esetleg nem sikerül, mivel a már említett idegenbeli bajnokin két gólt is képesek voltak szerezni Halgasék.

Az út, eddig

A Diósgyőr a 2006/2007-es MK-sorozatot Baktalórántházán kezdte, s 3-1-es sikerével bekerült a 32 közé. A következő körben, a ,,tizenhatért” az ugyancsak másodosztályú Budafok volt az ellenfél, szintén házon kívül, ahol a csapatkapitány, Vitelki Zoltán találata jelentette a továbbjutást. A ,,nyolcba” a Sopron testén keresztül vezetett az út: a gárda nyert a Dunántúlon (2-1) és az Andrássy úton is (4-1). Vagyis a kupában még veretlenek Farkasék, és amit emellett fontos megjegyezni, hogy valamennyi alkalommal sikerült a kapuba találniuk.

Huszonkét éve

A Diósgyőr utoljára az 1998/1999-es MK-sorozatban játszott Magyar Kupa-meccset tavasszal a 8 között, Debrecenben, Szapor Gábor irányításával: a hajdúságiak 3-1 arányban jobbnak bizonyultak. Azt megelőzően pedig az 1990/91-es kiírásban, amikor is a Paks 0-0-val és 0-1-gyel kiverte a piros-fehéreket (akkor FTC-Paks és Kazincbarcika-Vác elődöntő volt, a finálénak pedig Miskolc adott otthont). Elődöntőig egészen 1984/85-ig kell visszalapozni az évkönyveket, amikor is 1985. május 1-jén a Budapesti Honvéd bizonyult jobbnak Dzurjákéknál.

Csank Jánosnak – ha lehet így mondani – megy a kupában, elég csak az 1988-ban, Békéscsabával elért diadalát említeni, de a Vác mestereként is voltak szép MK-pillanatai, fináléi.

Kapcsolódó cikkek:
Szavazzon! Ki kerüljön a kezdőcsapatba?
Magyar Kupa 2006/07
MK meccsek a 2005/2006-os szezonban








hirdet�s