MJJSE: Lépett ügyében a kapus

Budai Krisztián
Budai Krisztián
Nincs megállás a hoki ob I középszakaszában: ma 18.30-tól a ,,kis” Fehérvár a vendég a Népkertben.

Elöljáróban Budai Krisztián ügyéről: a 114-szeres válogatott hálóőr január 11-én érkezett az MJJSÉ-hez, azok után, hogy a Ferencvárosnál nem fogadta el azt, hogy szerződését módosítsák (csökkentsék a bérét). Ezt követően napokig semmilyen fejlemény nem történt, a kapus pedig csak tréningezhetett Miskolcon, aztán a szövetség elnöksége nem sokkal az átigazolási időszak lejárta előtt, január 27-i ülésén úgy döntött, hogy ideiglenesen kiadja a hokis játékengedélyét, s egyúttal felszólította a feleket arra, hogy 15 napon belül rendezzék vitájukat, vagy ugyanezen határidőn belül tegyék meg a lépéseket az ügy jogi rendezésére (vagyis, valamelyikük kezdeményezésére az ügy munkaügyi bíróságra kerüljön). A grémium arról is határozott, hogy amennyiben a javaslatok közül egyik sem valósul meg, úgy ez a döntés 15 nap múlva hatályát veszti, így Budai Krisztián nem korcsolyázhat ki a miskolciak színeiben. A szóban forgó tizenöt nap éppen pénteken jár le, ezért érdeklődtünk a korongosnál, hogy vajon mit ,,lépett?”

– Először is a múlt héten megpróbáltam dűlőre jutni a Ferencváros képviselőjével, de az elképzelések olyan távol álltak egymástól, hogy ez nem sikerült – mondta csütörtökön délelőtt Budai Krisztián. – Így aztán kedden kénytelen voltam megtenni a szükséges jogi lépéseket, és a papírokat a szövetség részére is eljuttattam.

A klub múlt csütörtöki szurkolói ankétján elhangzott: a két fél közötti vitába a Macik vezetése nem kíván beleszólni, azt ugyanis Budai Krisztián, valamint az FTC ,,belügyének” tekintik.

A kilábalás miatt

A volt válogatott kapus az utóbbi két, a Vasas, valamint az Újpest elleni összecsapást kénytelen volt kihagyni, mert a Ferencvárossal vívott mérkőzés második harmadában, amikor ,,lement” spárgába, beszakadt a belső combizma. Azóta pedig kezelésekre jár.

– Remélem, minél hamarabb helyre jön, de ez még minimum egy hét – egészítette ki a történetet Budai Krisztián, aki így folytatta. – A lila-fehérekkel szemben elért nagyarányú siker arra mindeképpen jó volt, hogy kilábaljunk abból a gödörből, amibe pár hete belekerültünk. Persze, elaltatni sem akarjuk magunkat, mert előttünk vannak ettől nehezebb meccsek. Mindenki, játékos, edző azon dolgozik, hogy meg tudjuk felelni azoknak az elvárásoknak, amit velünk szemben támasztottak.

Kemények, szívósak

A pénteki bajnokival kapcsolatban, a Sapa Fehérvár AV 19 farm csapatáról Budai Krisztián megjegyezte:

– Sokat fejlődtek az utóbbi években, a játékosok előtt van perspektíva, hiszen látják, hogy felkerülhetnek a ,,nagyokhoz”. Kemény, szívós ellenfél a ,,kis” Sapa, egyszer-kétszer okoztak már meglepetést is, ezért csak százszázalékos teljesítménnyel és jó játékkal győzhetjük le őket. Nekünk, a bravúrok mellett, az ilyen mérkőzéseken megszerezhető három pontokra is nagy szükségünk van, éppen ezért nem engedhetjük meg, hogy elszórakozzuk a meccset.

ÉM-MI


A bajnokság állása:

1. Vasas HC (b.: 6) 3 3 – – – 16-5 15
2. Dab.Docler (b.: 4) 3 1 1 – 1 15-9 9
3. FTC-Orangeways (b.: 2) 3 – 1 1 1 11-19 5
4. Miskolci JJSE (b.: 0) 3 1 – 1 1 15-15 4
5. Újpesti TE (b.:0) 3 1 – – 2 9-17 3
6. Sapa Fehérvár AV19 (b.: 0) 3 – 1 1 1 9-10 3

A csapatok neve után zárójelben az alapszakaszban elért helyezések alapján kapott bónuszpontok szerepelnek.


Waddell: 2 meccs

eszak | 2011.02.09 19:39
A Magyar Jégkorong Szövetség által a közelmúltban létre hozott liga fegyelmi bizottsága szerdán tárgyalta Matt Waddell ügyét.

Kiütéses győzelem az Újpest ellen

boon | 2011.02.08 22:34
A Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata az OB1 középszakaszában első hazai mérkőzését vívta hazai pályán kedden este. A szurkolók azt várták, hogy a Macik legyőzzék az Újpestet és végre kimásszanak abból a gödörből, amelyben az elmúlt hetekben voltak. Ezt sikerült is megvalósítani.

MJJSE: A szurkolók kérdezhettek

eszak | 2011.02.05 14:39
Csütörtökön este az Miskolci Jegesmedvék JSE hoki csapata szurkolói ankétot tartott, amelyen kb. 40 drukker jelent meg.

Budai Krisztián már védhet

eszak | 2011.01.27 15:54
Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége: a kapus a Maciké lett.








hirdet�s